NFL: trolltámadás a Seahawks ellen, Alonsóé az év jelenete?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.16. 16:49
null
„Úgy tudni, a Patriots ellen vizsgálat folyik, mert titokban több pontot szerez meccsein, mint az ellenfél” (Fotó: NFL Memes)
Elkezdődött a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idénye, ennek kapcsán pedig ismét elindítjuk a heti érdekességekből szemezgető sorozatunkat, a Red Zone-t, kissé felfrissített formában. Mémek, statok, videók, beszólások. No, azért a tippelgetések ezentúl sem maradnak el!

A HÉT BESZÓLÁSAI

BILL BELICHICK AZ ÚJABB VÁDASKODÁSOKRÓL
A New England Patriotsot a Spygate és a Deflategate után megint megtalálták, és tett is róla a Pats, hogy ez így legyen. Mike Tomlin, a Pittsburgh vezetőedzője a meccs után dühöngött, mert a Steelers telekommunikációjába (értsd edző-edző, edző-játékos csatorna) belehallatszott a Patriots nyilvános rádióközvetítése (kommentátor-szurkoló irány), viszont egymást nem hallották, és így elég nehéz volt bizonyos szituációkban a felállást diktálni, főleg a védelemnek. A csoportrivális Buffalo szurkolói máris megtalálták riváliuskat, mondván, most vasárnap fel kell készülni a csalásra. Más klubok is jelezték, hogy a New England elleni idegenbeli meccseken gond volt a rádióval, de a liga azonnal jelezte, hogy ez nem a Pats, hanem az NFL sara.

S hogy mit szólt mindehhez Bill Belichick? „Megszoktuk már, hogy csalóznak minket, és mindent kitalálnak. De arra kérek mindenkit, ennyire mélyre ne süllyedjünk” – mondta a Patset eddig négy bajnoki címhez segítő szakember.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

ELI MANNING A DALLAS ELLENI UTOLSÓ TÁMADÁSRÓL
A vasárnap esti rangadót a New York Giants és a Dallas játszotta Texasban, és bőven maradt izgalom a hajrára. A Giants úgy két perccel a vége előtt három ponttal vezetett, és néhány yardra volt a Cowboys célterületétől. Mi történt ezután? Két sikertelen futás, harmadikra Eli Manning passza sem volt jó, a Giants pedig úgy lőtt mezőnygólt, hogy több mint másfél perce maradt a Dallasnak a hatpontos hátránya ledolgozására. Persze sikerült Tony Romóéknak, fordítottak, és egy ponttal nyertek. A meccs után azonban kiderült, Eli nemcsak a pontatlan átadást bánta meg, hanem mást is.

„Az első két kísérletkor azt mondtam a futónknak, Rashad Jenningsnek, hogy ne fusson be a célterületre, inkább húzzuk az időt. Rosszul döntöttem, mert elszámoltam, hány időkérése maradt a Dallasnak” – ismerte el Eli Manning, akitől így is megkérdeznénk, nem lett volna jobb a tízpontos előny?

AZ AUSZTRÁL GUARDIAN JARRYD HAYNE ELSŐ LABDAÉRINTÉSÉTŐL
Az ausztrál Jarryd Hayne tavaly októberben úgy döntött, többmillió ausztrál dollárt garantáló ligarögbis szerződését felbontva az Egyesült Államokba utazik, és megpróbál bekerülni az NFL-be. Miután a San Francisco szerződtette, az előidény sztárjává vált visszahordásaival, és bekerült az 53-as keretbe. Mindenki várta a bemutatkozást a Minnesota ellen, a meccset élőben közvetítő Guardian így írt a punt előtt élő tudósításában:

„Itt jön Hayne Plane! Az első labdaérintése az NFL-ben! Ééés... elejti? Ó, istenem, elejti! Az első érintése egy fumble! Összefüvezte a labdát! Te jó ég!”

Bizony, elejtette, és labdavesztés lett belőle. A következő puntvisszahordásra is ő ment a pályára, sőt, a támadásokból is kivette a részét 13 yardnyi futással és egy hétyardos elkapással azt követően, hogy Reggie Bush megsérült. S hogy mi ebben a pláne? Tavaly éppen Bush győzte meg ausztráliai túráján, hogy érdemes belevágnia az NFL-kalandba. Jár a dupla köszönet.

A HÉT STATISZTIKÁI

Tom Brady újabb rekordot mondhat magáénak (Fotó: Reuters)
Tom Brady újabb rekordot mondhat magáénak (Fotó: Reuters)


BRADY DETRONIZÁLTA FAVRE-OT
TomBrady négy touchdownpasszal vezette sikerre a bajnok New England Patriotsot a Pittsburgh Steelers elleni idénynyitón. A 38 éves irányító így már a 161. alapszakasz-mérkőzését nyerte meg a Hazafiakkal, így pedig ugyanazzal a csapattal övé a legtöbb sikeres összecsapás rekordja, eddig Brett Favre-val (Green Bay – 160) holtversenyben állt az élen.

PEYTON MANNING ÉS FLACCO NEGATÍV REKORDJA
A Denver és a Baltimore mérkőzésén PeytonManning (39) és JoeFlacco (27) révén két olyan irányító lépett pályára, akik az előző szezonban legalább 25 TD-passzt adtak. Ez volt a liga történetének 20. ilyen párharca, de hiába jutottak ők ketten összesen 66 TD-ig tavaly, most nullával zártak. Ilyen, mármint az, hogy egyik irányító se adjon TD-passzt, először fordult elő ebből a húsz meccsből.

RODGERS–CUTLER 10–1!
AaronRodgers tovább javította JayCutler elleni mérlegét, a 11. mérkőzésből a tizediket nyerte meg. Az utolsó, aki legalább tíz meccset nyert az első 11 összecsapásból ugyanazon irányító ellen még Terry Bradshaw volt, 1976 és 1981 között.

MARIOTA TÖKÉLETES RAJTJA, WINSTON FAVRE-OT MÁSOLTA
Az idei 1/2-es (MarcusMariota, Tennessee Titans) és az 1/1-es (JameisWinston, Tampa Bay Buccaneers) is összecsapott az első fordulóban, és a Titánok alaposan elverték a Kalózokat. Persze, ez nem meglepő annak tudatában, hogy mindkét irányító szívesen dobált a Tennessee-játékosoknak... Mariota négy TD-passzal (újonc irányító ennél többet első meccsén nem szerzett még), és hibátlan, 158.3-as irányítómutatóval zárt. Winston első passzából pedig touchdown született ugyan, de azt Coty Sensabaugh, a Titans védője szerezte... Winston a harmadik irányító, akinek az első passzából az ellenfél védője szerzett pontokat, legutóbb ez a „bravúr” Brett Favre-nak „sikerült”, még 1991-ben.

A HÉT MÉMJEI

Winston–Mariota

„Tudták? Jameis Winston és Marcus Mariota egyaránt nyert Heisman-díjat, s  mindketten egy a Titansnek szerzett 
TD-passzal kezdték  NFL-pályafutásukat.” Na igen, csak épp Winstont a Tampa Bay draftolta Mariotával ellentétben... 
(Fotó: NFL Memes)
„Tudták? Jameis Winston és Marcus Mariota egyaránt nyert Heisman-díjat, s mindketten egy a Titansnek szerzett TD-passzal kezdték NFL-pályafutásukat.” Na igen, csak épp Winstont a Tampa Bay draftolta Mariotával ellentétben... (Fotó: NFL Memes)


Bradford sikere

„Gratulálunk Sam Bradfordnak, aki végigjátszott egy NFL-meccset sérülés nélkül!” Tény, a nyáron a Ramstől az Eagleshöz szerződő Bradfordnak korábban sokszor meggyűlt a baja a sérülésekkel, a teljes 2014-es idényt például ki kellett hagynia.



A Seahawks és a szükséges egy yard
„Negyedik és egyre futni akart a Seattle? Inkább passzolnia kellett volna.” Telibe talált irónia a Seahawks kapcsán, amely a 2015-ös Super Bowlon emlékezetes módon kapott ki – egy yardra a célterülettől passzolt a címvédő futás helyett, és Malcolm Butler interceptionjéval a Patriots nyert.



„Egy dolog nem változott: a Seahawks képtelen megtenni egy yardot.” Februárban passzal, most a Rams ellen futással sem ment...



Mindeközben a Redskins irányítóhelyzete

A Redskins szurkolója minden lehetőségre felkészült (Fotó: NFL Memes)
A Redskins szurkolója minden lehetőségre felkészült (Fotó: NFL Memes)



„Merész stratégia, lássuk, beválik-e, ha nem állítunk embert Gronkowskira”
A Steelers-meccs bizonyos pontjain alternatív módon próbálta megállítani a Patriots fő fegyverét, Rob Gronkowskit. Mondjuk, a liga legjobb tight endje ellen a „nem állítunk rá védőt” felfogás nem feltétlenül célravezető.

Az eredmény: touchdown (Fotó: NFL Memes)
Az eredmény: touchdown (Fotó: NFL Memes)
Az eredmény: 52 yardos elkapás
Az eredmény: 52 yardos elkapás



A HÉT VIDEÓI

Kiko Alonso egykezes interceptionje – máris megvan az év jelenete?

Lesz-e Alonso egykezes elkapásánál látványosabb jelenet a szezonban? (Fotó: SB Nation)
Lesz-e Alonso egykezes elkapásánál látványosabb jelenet a szezonban? (Fotó: SB Nation)



Dez Bryant megőrült a Cowboys utolsó perces fordítása után



J. J. Watt ellen a sisakleverés sem jó taktika


C'mon man!


A HÉT LEGJEI
Legtöbb passzolt yard: Philip Rivers (San Diego) 404
Legtöbb futott yard: Carlos Hyde (San Francisco) 168
Legtöbb elkapott yard: Keenan Allen (San Diego) 166

BÁTOR JÓSKA
Aaron Rodgers statisztikája hazai pályán az előző idényben: 8 meccs, 8 győzelem, 25 TD-passz, 0 interception. No, ennek ellenére most kikap otthon a Packers, és az első fordulóban 34 pontot engedő Seahawks védelme legalább egyszer megkaparintja a 2014-es szezon legértékesebb játékosának passzát.

TIPPELDE

Az első fordulót követően Udvardi Gyula játékvezető áll a tippversenyünk élén, miután az első 14 meccsből 12 kimenetelét is eltalálta – így még az is belefért, hogy a hétfő esti összecsapásokat pont nélkül hozta le.

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2015.09.11. 2.30New England Patriots–Pittsburgh Steelers28–21
2015.09.13. 19.00Chicago Bears–Green Bay Packers23–31
2015.09.13. 19.00Houston Texans–Kansas City Chiefs20–27
2015.09.13. 19.00New York Jets–Cleveland Browns31–10
2015.09.13. 19.00Buffalo Bills–Indianapolis Colts27–14
2015.09.13. 19.00Washington Redskins–Miami Dolphins10–17
2015.09.13. 19.00Jacksonville Jaguars–Carolina Panthers9–20
2015.09.13. 19.00St. Louis Rams–Seattle Seahawks34–31 – h. u.
2015.09.13. 22.05Arizona Cardinals–New Orleans Saints31–19
2015.09.13. 22.05San Diego Chargers–Detroit Lions33–28
2015.09.13. 22.25Tampa Bay Buccaneers–Tennessee Titans14–42
2015.09.13. 22.25Oakland Raiders–Cincinnati Bengals13–33
2015.09.13. 22.25Denver Broncos–Baltimore Ravens19–13
2015.09.14. 02.30Dallas Cowboys–New York Giants27–26
2015.09.15. 1.10Atlanta Falcons–Philadelphia Eagles26–24
2015.09.15. 4.20San Francisco 49ers–Minnesota Vikings20–3
2. FORDULÓ
2015.09.18. 2.25Kansas City Chiefs–Denver Broncos
2015.09.20. 19.00Carolina Panthers–Houston Texans
2015.09.20. 19.00Pittsburgh Steelers–San Francisco 49ers
2015.09.20. 19.00New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers
2015.09.20. 19.00Minnesota Vikings–Detroit Lions
2015.09.20. 19.00Chicago Bears–Arizona Cardinals
2015.09.20. 19.00Buffalo Bills–New England Patriots
2015.09.20. 19.00Cincinnati Bengals–San Diego Chargers
2015.09.20. 19.00Cleveland Browns–Tennessee Titans
2015.09.20. 19.00New York Giants–Atlanta Falcons
2015.09.20. 19.00Washington Redskins–St. Louis Rams
2015.09.20. 22.05Jacksonville Jaguars–Miami Dolphins
2015.09.20. 22.05Oakland Raiders–Baltimore Ravens
2015.09.20. 22.25Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys
2015.09.21. 2.30Green Bay Packers–Seattle Seahawks
2015.09.22. 2.30Indianapolis Colts–New York Jets
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik