NFL: Vilmáék büntetését eltörölték, visszatérhetnek!

2012.09.07. 22:57
null
„A győzelem az enyém! – Stewie Griff” – írta boldogan a Twitterén Vilma (Fotó: Action Images)
Címkék
A bíróság a 2011-es kollektív szerződésre (CBA) hivatkozva felmentette a korábban Roger Goodell NFL-főbiztos által eltiltott játékosokat.

 

Mint ismert, Jonathan Vilmának az egész 2012-es szezont ki kellett volna hagynia a „fejvadászbotrány” miatt, Anthony Hargrove (azóta Green Bay Packers) nyolc, Will Smith négy, míg Scott Fujita (azóta Cleveland Brownshoz szerződött) hárommeccses eltiltást kapott.

Az eltiltások megszüntetése azonnali hatályú, így a játékosok már a hétvégén pályára léphetnek a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában, de Goodell még kiszabhat büntetéseket, ha bizonyítani tudja, hogy valóban a sérülések okozása volt a fejvadász-rendszer célja – nem pedig a statisztikák (például sackek) javítása.

Vilma egyelőre azonban sérülése miatt egy darabig így sem léphet pályára.

Sean Paytont, a csapat Super Bowl-győztes főedzőjét is egy évre eltiltotta az NFL, ez azonban érvényben is maradt, csak úgy, mint a szakmai stáb büntetései.

A SZAKMAI STÁB BÜNTETÉSEI ÉRVÉNYBEN MARADTAK
Sean Payton vezetőedző 1 év eltiltás, fizetés nélkül
Mickey Loomis ált. igazgató fél szezonra szóló eltiltás
Joe Vitt másodedző 6 mérkőzésre szóló eltiltás
Gregg Williams volt defensive coordinator meghatározatlan idejű eltiltás

 

Legfrissebb hírek

Őrizetbe vettek egy török újságírót, mert átigazolási pletykáról írt

Minden más foci
14 perce

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 perce

A szülővárosát sújtó földrengés áldozatainak segít a vb-t megjáró kolumbiai középpályás

Minden más foci
39 perce

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
1 órája

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
1 órája

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
1 órája

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
1 órája

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
2 órája