A mennyből a pokolba jutnak a Szentek?

2012.03.03. 15:31
null
Bobby McCray egy hét alatt előbb Kurt Warnert, majd Brett Favre-t ütötte ki (Fotó: Action Images)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) vizsgálata megállapította, hogy a 2009–2010-es szezon bajnoka, a New Orleans Saints 2009 és 2011 között olyan illegális alapot tartott fent, amelynek célja az volt, hogy az ellenfél játékosainak okozott sérülésekért jutalmazza a Saints játékosait. 

 

Az adminisztrációs feladatokat Gregg Williams, a csapat védekező koordinátora látta el több segédedző tudomása és együttműködése mellett. Az eseményekről a vezetőedző, Sean Payton is tudott.

Eddig 22-27 játékos esetében bizonyosodott be, hogy érintett volt a történetben: 1500 dollárt fizetett egy „kiütés”, ezret pedig ha az ellenfelet kocsival kellett levinni a pályáról.

A díjak a playoffban duplázódtak, illetve triplázódtak. Volt olyan időszak, amikor az alap összege magasabb volt, mint 50 000 dollár. Több alkalommal Williams is tűzött ki díjakat, Sean Payton ügynöke, Mike Ornstein két alkalommal tett így.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                                        partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A leghíresebb esemény a 2009-es NFC konferenciadöntő előttre tehető, amikor Jonathan Vilma 10 000 dollárt ajánlott fel annak a játékosnak, aki kiüti a mérkőzésről Brett Favre-ot, a Vikings irányítóját, de pénz járt interceptionökért és fumble-ökért is, ez is megsérti a liga szabályozásait.

2010-ben, a vádak felvetődésekor a gárda tulajdonosa, Tom Benson felszólította a GM-et, Micky Loomist, hogy vessen véget az eseményeknek, erre azonban nem került sor. A teljes nyomozati anyag 18 000 dokumentumot ölel fel, és több mint 50 000 oldalas.

Az esetről Peter King, az Sport Illustrated újságírója megkérdezte az egyik érintett szenvedő félt, Brett Favre-t, akit nem rázott meg különösebben a történet.

„Nem vagyok dühös, ez futball. Ettől nem lesznek kevesebbek azok a srácok a szememben” – mondta tömören Favre.

AZ NFL PÉNZÜGYI SZEMMEL
The business of football
A Washington Post szerint Williams a Redskinsnél is alkalmazta az úgynevezett „bounty” rendszert, illetve azt többen is felvetik, hogy valószínűleg nem elszigetelt esetről van szó.
A Saints Super Bowl-ellenfele, az Indianapolis Colts részéről is megszólaltak páran. A csapat korábbi vezetőedzője, Tony Dungy szerint a Tennessee Titansnek is volt hasonló alapja Peyton Manning esetében, akinek a nyakproblémái (amely miatt a nemrég véget ért szezont ki kellett hagynia – a nagyszerű irányítóról korábbi cikkünket ide kattintva érheti el!) egy 2006-os Washington Redskins elleni mérkőzésre vezethetők vissza – akkor a fővárosiak védelmi koordinátora éppen Gregg Williams volt…

Az ügyben Roger Goodell hoz majd döntést, szó lehet pénzbüntetésről, eltiltásról és draft választási lehetőség elvételről is. A Saints a legtöbb forrás szerint súlyosabb büntetésre számíthat, mint a Patriots a Spygate kapcsán – amikor a Hazafiaktól elvették a 2008-as játékosbörze 1. körös választási jogát.

Azok a játékosok, akik 2009 és 2011 között a Saints ellen sérültek meg, pert indíthatnak a csapat ellen – a jogászok már gyűjtik a klienseket.
Legfrissebb hírek

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Valter és a büszkeségünk – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
1 órája

Keddi sportműsor: BL-nyolcaddöntő; utolsó vb-selejtezőjét játssza a magyar női kosárválogatott

Minden más foci
1 órája

Makreckis: Egy álmom válna valóra a nyolc közé jutással; Per Johansson: Előbb győzzük le a Fradit, utána számolgatunk

E-újság
1 órája

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2 órája

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2 órája

A Nyíregyháza hat gólt vágott az alapszakaszgyőztes Veszprémnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik