NFL: Tampa Bay-siker a Pats ellen, vezéráldozatokkal

Vágólapra másolva!
2012.08.25. 18:57
null
Doug Martin futott touchdownjával szerezte meg a vezetést a Buccaneers (Fotó: theglobalandmail.com)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) előszezonjának 3. fordulójában a Tampa Bay Buccaneers hazai pályán 30–28-ra legyőzte a New England Patriotsot, azonban ennek a sikernek súlyos árai voltak.

 

Térdsérülést szenvedett az együttes kétszeres Pro Bowl-szereplő guardja, Davin Joseph, aki ebben a szezonban már nem is léphet pályára, mellette a védőfalből Adrian Clayborn (defensive end) és Gerard McCoy (defensive tackle) is idő előtt hagyta el a játékteret.

Az előszezon során talán legnagyobb következtetéseket éppen a 3. fordulóbeli találkozókból lehet levonni, hiszen hagyományosan ez az a kör, amelyben a várható kezdők a legtöbbet pályán töltenek – így például a Wes Welkert nélkülöző vendégeknél Tom Brady például csak az utolsó negyedben engedte át a lehetőséget Ryan Mallettnek, aki 30–14-es állást követően két TD-passzal tette szorossá a végjátékot (30–28).

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A Hazafiaknál bemutatkozott az amerikai 4x100-as váltóval Londonban olimpiai ezüstérmet szerző Jeff Demps, aki két visszahordás (21 illetve 23 yard) mellett három kísérletből 41 yardot futott a találkozó hajrájában (tehát akkor, amikor már szinte csak a cserék szerepeltek).

Az egyaránt újonc irányítóval felálló Cleveland Browns (Brandon Weeden, 9/20, 117 yard) és Philadelphia Eagles (Nick Foles 12/19, 146 yard, 2 TD/1 interception) csatáját utóbbi nyerte (10–27), csak úgy, mint a quarterbackek különpárharcát is.

A szintén idén elsőéves Russell Wilson parádésan szerepelt a Kansas City Chiefs ellen, 19 átadási kísérletéből 13 volt jó, ezekből csapata 185 yardot haladt a levegőben, és két touchdownt szerzett, emellett pedig két futásból 58 yardot a talajon is hozzátett az újonc irányító a fölényes, 44–14-es sikerhez.

Az előszezon 3. fordulója ma 22 órától folytatódik, ráadásul éppen a 2012-es játékosbörze (draft) első két helyen elkelő Andrew Luck (Indianapolis Colts) és Robert Griffin III (Washington Redskins) főszereplésével.

Az előszezon teljes menetrendjét ide kattintva érheti el!

NFL 2012, ELŐSZEZON
3. FORDULÓ
2012.08.24 1:00 Cincinnati Bengals–Green Bay Packers 13–27
2012.08.24 1:30 Baltimore Ravens–Jacksonville Jaguars 48–17
2012.08.24 2:00 Tennessee Titans–Arizona Cardinals 32–27
2012.08.25 1:30 Cleveland Browns–Philadelphia Eagles 10–27
2012.08.25 1:30 Miami Dolphins–Atlanta Falcons 6–23
2012.08.25 1:30 Tampa Bay Buccaneers–New England Patriots 30–28
2012.08.25 2:00 Minnesota Vikings–San Diego Chargers 10–12
2012.08.25 2:00 New York Giants–Chicago Bears 17–20
2012.08.25 2:00 Kansas City Chiefs–Seattle Seahawks 14–44
2012.08.25 22:00 Washington Redskins–Indianapolis Colts
2012.08.26 1:00 Buffalo Bills–Pittsburgh Steelers
2012.08.26 1:00 Oakland Raiders–Detroit Lions
2012.08.26 2:00 New Orleans Saints–Houston Texans
2012.08.26 2:00 Dallas Cowboys–St. Louis Rams
2012.08.26 22:00 Denver Broncos–San Francisco 49ers
2012.08.27 2:00 New York Jets–Carolina Panthers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik