NFL: a Brady vezette New Englanddel a Baltimore sem bírt

Vágólapra másolva!
2016.12.13. 07:01
null
Tom Brady és a New England nem lassít (Fotó: Reuters, archív)
A 406 yardig és 3 TD-passzig jutó Tom Brady vezérletével a New England Patriots 30–23-ra legyőzte a Baltimore Ravenst az NFL 14. fordulójának hétfő esti rangadóján.

 


A meccs előtt mindkét csapat 207 pontot engedett csak az ellenfeleknek, így a két legjobb védelemmel rendelkező csapat csapott össze – „természetesen” sokpontos meccs lett belőle.

A Patriots jobban kezdte a mérkőzést, 16–0-as vezetésnél pedig még úgy tűnt, egyoldalú összecsapás lesz a Ravens elleni. Brady azonban buta hibát vétett, így az újabb Patriots-pontszerzés helyett a szépítésért támadhatott a vendégcsapat, és egy Justin Tucker második mezőnygólkísérletét már nem tudta blokkolni a házigazda.

A harmadik negyedben Brady újabb TD-passzt adott, de Cyrus Jones és Matt Slater is elejtette a labdát a visszahordás során, a két közeli lehetőséget pedig kíméletlenül kihasználta a Ravens, Joe Flacco villámgyorsan kiosztott két touchdownpasszt, amivel a Baltimore visszakapaszkodott a meccsbe (23–17).

A Patriots védelme akkor lépett elő, amikor igazán nagy szükség volt rá, és kulcsszituációkban rendre mezőnygólon tartotta a Hollók támadóegységét, Brady Hogannek adott 79 yardos TD-passzával gyakorlatilag eldöntötte a meccset.

A Tom Brady vezette Pats végül 30–23-ra győzött, míg az irányító remekelt, 406 passzolt yardja mellett három hatpontost is kiosztott. Sikerével a New England mérlege 11–2-re módosult, és egyedüli éllovas az AFC-ben.

NFL 2016, ALAPSZAKASZ
14. FORDULÓ
2016. 12. 09. 2.25 Kansas City Chiefs–Oakland Raiders 21–13
2016. 12. 11. 19.00 Buffalo Bills–Pittsburgh Steelers 20–27
2016. 12. 11. 19.00 Carolina Panthers–San Diego Chargers 28–16
2016. 12. 11. 19.00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 10–23
2016. 12. 11. 19.00 Detroit Lions–Chicago Bears 20–17
2016. 12. 11. 19.00 Indianapolis Colts–Houston Texans 17–22
2016. 12. 11. 19.00 Jacksonville Jaguars–Minnesota Vikings 16–25
2016. 12. 11. 19.00 Miami Dolphins–Arizona Cardinals 26–23
2016. 12. 11. 19.00 Philadelphia Eagles–Washington Redskins 22–27
2016. 12. 11. 19.00 Tennessee Titans–Denver Broncos 13–10
2016. 12. 11. 22.05 San Francisco 49ers–New York Jets 17–23 – h.u.
2016. 12. 11. 22.25 Tampa Bay Buccaneers–New Orleans Saints 16–11
2016. 12. 11. 22.25 Green Bay Packers–Seattle Seahawks 38–10
2016. 12. 11. 22.25 Los Angeles Rams–Atlanta Falcons 14–42
2016. 12. 12. 2.30 New York Giants–Dallas Cowboys 10–7
2016. 12. 13. 2.30 New England Patriots–Baltimore Ravens 30–23

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik