Hihetetlen légi parádé, Pats-siker Miamiban

Vágólapra másolva!
2011.09.13. 05:26
null
Tom Brady több mint 100 yarddal javította meg a korábbi egyéni rekordját (Fotó: Reuters)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 1. fordulójának hétfő esti mérkőzésén a New England Patriots idegenben 38–24-re legyőzte csoportriválisát, a Miami Dolphinst. A találkozón a két irányító egészen kivételesen kimagaslóan jól játszott, a hazaiakat vezető Chad Henne 416, a vendégek karmestere, Tom Brady 517 yarddal zárt.



Jól kezdett a Miami Dolphins egy 4. és 1-et is teljesítve gyorsan a Patriots end zone-jához érkeztek a hazaiak, majd ott Chad Henne 3. kísérletre 9 yardos futással megszerezte a vezetést csapatának (7–0).

A vendégek nem zuhantak meg a nyitó drive-ban kapott touchdowntól és Tom Brady Matt Slaternek adott 46 yardos passzával pillanatok alatt elérhető közelségbe került a pontszerzés. Rob Gronkowski 14 yardos elkapása után az 1. és 4-et pedig BenJarvus Green-Ellis egy szép lefordulással megoldotta, így három és fél perc alatt egyenlítettek a Hazafiak (7–7).

A Miami következő támadása villámgyorsan véget ért, Brady azonban továbbra is tarthatatlan volt, és végül Gronkowskinak adott 10 yardos passza után már a vendégek vezettek (7–14). Megjegyzendő, hogy a New England irányítója ekkor 8/8 sikeres passzkísérlettel állt.


A folytatásban feljavultak a védelmek, a félidő hajrájában az addig Nate Solderrel szemben látványosan szenvedő Cameron Wake is aktivizálta magát, és végül egy holding kiharcolása után megszerezte első idei sackjét.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő       partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Az utolsó másodpercekben a New England még növelhette volna előnyét, ha Stephen Gostkowski 48 yardról értékesítette volna mezőnygólkísérletét, ám a rúgó jócskán a kapu mellé lőtt, így hétpontos Patriots-vezetés mellett vonultak pihenőre a csapatok. A vendégek ráadásul még egy sérülés miatt is bánkódhattak, a kezdő center, Dan Koppen maradt lent egy játék után, amit követően már nem is tudott visszamenni a pályára. A hírek szerint eltörött a bal bokája, valószínűleg idén már nem lép pályára.

Julian Edelman 37 yardos visszahordása, majd Wes Welker 21 yardos elkapása után a Hazafiak a második félidő nyitányán hamar a Dolphins térfelére értek, majd egy felpattanó passzkísérlet után Jared Odrick kaparintotta meg a labdát, és indult meg vele a vendégek célzónája felé, végül az előtt 9 yarddal vitte őt földre az elkapásnál hibázó Deion Branch. Ezzel az interceptionnel egyébként Tom Brady 358 kísérlet után adta el a labdát, ez összességében 50 kísérlettel jobb, mint a korábbi rekord volt, amelyet a magyar származású Bernie Kosar tartott.

Henne élt a rendkívül kedvező mezőnypozícióval, és 2. és 10-re Brian Hartline-t találta meg az end zone-ban (14–14).

A Patriots azonban nem esett kétségbe, egy 4 perces támadássorozat végén Welker 2 yardos TD-elkapásával ismét előnybe kerültek a vendégek (14–21).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Henne és Brandon Marshall vezetésével gyorsan a New England 1 yardosáig jutottak a Delfinek, ott azonban előbb egy futójátékot állított meg a vendégcsapat mínusz egy yardon, majd a tavaly berobbanó Devin McCourty szerezte meg kevés híján idei első interceptionjét, mielőtt a újonc Ras-I Dowling védekezett nagyszerűen a Miami kiváló képességű elkapóján, így Dan Carpenter 20 yardos mezőnygóljával csak szépíteni tudott a hazai gárda (17–21).

A félelmetesen jól működő no huddle-offense-ben (mely során a támadók nem állnak össze megbeszélni a következő játékot, így a védők cserélni sem tudnak és lereagálni sem tudják olyan jól a játékokat) Branch és Aaron Hernandez is nagyon élt, előbbi 33, utóbbi 36 yardot és egy touchdownt szerzett a támadás során, amely után 11 pontosra nőtt a különbség (17–28). Brady ekkor már 354 passzolt yardnál és 3 TD-nél járt.

A gyorsan véget érő miami támadás után Brady a két tight end, Gronkowski és Hernandez segítségével 400 yard fölé jutott, 412-vel karrierrekordot döntött, de a Dolphins 3 yardos vonaláról végül csak mezőnygólt tudtak rúgni a vendégek (Gostkowski, 17–31).

Két sikertelen drive után egy 4. és 10-et is megoldott a Miami, ám Devone Bess 3 és 7-re fél yarddal az end zone előtt ért talajt, így 4. és goal következett, ám a nap harmadik utolsó lehetőséges próbálkozását már nem tudta teljesíteni a Dolphins.

Jöhetett tehát saját fél yardosáról a Patriots, Brady pedig 99 yardos touchdown passzt adott Welkernek, átlépve az 500 yardos határ (511 yard, 17–38).

Az utolsó percekben a Miami mindent egy lapra feltéve támadott, még onside kickkel is próbálkoztak Reggie Bush touchdownja után (24–38), és bár Henne is 400 yard felett zárt (416), Bradytől 101-gyel így is elmaradt. Az utolsó másodpercben a Miami irányítójának passzát Kyle Arrington, a Patriots cornerbackje kapta el, lezárva a találkozót. Így tehát a Patriots nyerte meg a két csapat 11. Monday Night Football találkozóját, így 6–5-re módosította az állást ebben a párharcban saját maga javára.

Brady 517 yardja az 5. legtöbb az NFL történelmében, a két csapat által összesen passzjáték során megtett 906 yard (a sackeknél vesztett yardok levonódnak) pedig NFL-rekord. A Patriots sorozatban 8. mérkőzésén szerzett legalább 30 pontot, amivel második a 14 találkozós sorozattal rendelkező St. Louis Rams (1999–2000) mögött. Érdekesség, hogy a harmadik helyen is a Patriots áll, a 2006-os szezon végén és a 2007-es szezon kezdetén sorozatban 7-szer szereztek akkor 30 pontot a Hazafiak.

A második hétfő esti mérkőzésen az Oakland Raiders 23–20-ra legyőzte a Denver Broncost. A második negyed végén Sebastian Janikowski 63 yardról szerzett mezőnygólt, amivel beállította az NFL eddigi rekordját. Korábban Thomas Dempsey és Jason Elam talált be a két léc közé ekkora távolságból.

Az Oakland elsősorban kiváló futójátékosának köszönheti sikerét: Darren McFadden 150 yardot futott – igaz, touchdownt nem szerzett.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT ITT MEGNÉZHETI!

STATISZTIKÁK
AZ 1. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Tom Brady (New England Patriots) –Miami Dolphins 517
A legtöbb futott yard: Darren McFadden (Oakland Raiders) –Denver Broncos 150
A legtöbb elkapott yard: Steve Smith (Carolina Panthers) –Arizona Cardinals 178
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard 517 Tom Brady (New England Patriots)
A legtöbb futott yard 150 Darren McFadden (Oakland Raiders)
A legtöbb elkapott yard 178 Steve Smith (Carolina Panthers)
A legtöbb szerelés 14 Morgan Burnett (Green Bay Packers), Barrett Ruud (Tennessee Titans)
A legtöbb sack 3 Terrell Suggs (Baltimore Ravens)
A legtöbb interception 2 Ed Reed (Baltimore Ravens)
NFL 2011, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ, MONDAY NIGHT FOOTBALL
Denver Broncos–Oakland Raiders 20–23 (3–0, 0–16, 10–0, 7–7)
Miami Dolphins–New England Patriots 24–38 (7–7, 0–7, 10–14, 7–10)
NFL 2011, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2011.09.09. 2:30 Green Bay Packers–New Orleans Saints 42–34
2011.09.11. 19:00 Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers 35–7
2011.09.11. 19:00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 17–27
2011.09.11. 19:00 Houston Texans–Indianapolis Colts 34–7
2011.09.11. 19:00 Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans 16–14
2011.09.11. 19:00 Chicago Bears–Atlanta Falcons 30–12
2011.09.11. 19:00 Kansas City Chiefs–Buffalo Bills 7–41
2011.09.11. 19:00 St. Louis Rams–Philadelphia Eagles 13–31
2011.09.11. 19:00 Tampa Bay Buccaneers–Detroit Lions 20–27
2011.09.11. 22:15 San Francisco 49ers–Seattle Seahawks 33–17
2011.09.11. 22:15 Washington Redskins–New York Giants 28–14
2011.09.11. 22:15 San Diego Chargers–Minnesota Vikings 24–17
2011.09.11. 22:15 Arizona Cardinals–Carolina Panthers 28–21
2011.09.12. 2:20 New York Jets–Dallas Cowboys 27–24
2011.09.13. 1:00 Miami Dolphins–New England Patriots 24–38
2011.09.13. 4:15 Denver Broncos–Oakland Raiders 20–23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik