Arian Fosterék a New York Jetsen is átfutottak

Vágólapra másolva!
2012.10.09. 05:55
null
Arian Foster a 152 futott yardja mellett egy TD-t is szerzett (Fotó: Action Images)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 5. fordulójának hétfő esti rangadóján a Houston Texans a 153 yardig jutó Arian Foster vezetésével 23–17-re legyőzte idegenben a New York Jetset.

Az amerikai főcsoport egyetlen veretlen csapata érkezett az előző héten 34–0-ra kikapó, legjobb védőjét (Darrelle Revis) és támadóját (Santonio Holmes) egész szezonra elveszítő, Dustin Keller és Stephen Hill nélkül kezdő New York Jetshez, papíron ennél egyértelműbb mérkőzés kevés lehetett volna.

Az összecsapás az előzetesen vártak szerint indult, a vendégek nem egészen négy perc alatt átmasíroztak a pályán, majd Owen Daniels szerzett 34 yardos touchdownt (0–7), majd a hazaiak részéről két rövidre zárt támadássorozat következett – utóbbinál Tim Tebow hosszú átadását ejtette el csapattársa.

Nem sokat váratott magára azonban az újabb Jets-lehetőség, Antonio Cromartie ugyanis megszerezte Matt Schaub átadását, ezt követően pedig Mark Sanchez passzol Jeff Cumberlandnek 27 yardos touchdownt (7–7), majd, bár a saját ötöséről egy 46 yardos Arian Foster-futással menekült a Texans, a New York-i védelem pontszerzés nélkül leparancsolta a texasi támadósort, így a hazaiak a fordításért támadhattak. Ez a hazai TD egyébiránt a legutóbbi 37 támadásvezetés során az első volt, amit a Jets-támadók szereztek…

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu
Itt azonban egy sikeres 4. kísérlet ellenére is puntra kényszerültek, Foster futásaival pedig gyorsan haladt előre a Houston, és végül a futó 13 yardos TD-jével 14–7-re ellépett. A Jets védelme és támadósora is kezdett éledezni és a félidő vége előtt már csak 12 yardra voltak Sanchezék a célterülettől, de az irányító passzába J. J. Watt belekapott, így Brice McCainné lett a tojás, aki 86 yardon keresztül hordta vissza, TD helyett azonban csak mezőnygóllal büntetett a Texans (7–17). A második negyed elején kiesett a Houston egyik legjobbja, Brian Cushing, míg Cromartie elkapóként is szerepet kapott a New York-i csapatban (elkapása után azonban kilépett, így nem jött össze a túloldalon is a nagy játék).

A szünet után 100 yard fölé jutott Foster, majd a Jets oldaláról is történt egy sajnálatos sérülés, Nick Mangold center esett ki. A találkozó során először Andre Johnson is jegyzett elkapást, de a vendégek ismét csak egy Shayne Graham-mezőnygóllal tudtak pontokat szerezni (7–20), majd egyből a kirúgást követően Joe McKnight nyargalt 100 yardon keresztül vissza TD-ig szorossá téve a mérkőzést (14–20).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A hazaiak ekkor nem kis meglepetésre trükkös játékra, onside kickre vállalkoztak, de nem sikerült visszaszerezniük a labdát, a védelem azonban saját ötösén megállította a Fosteréket, így Graham harmadik mezőnygólja következhetett (14–23).

Mangold ezt követően vissza tudott térni, Cushing viszont nem, amivel hátrányban voltak a vendégek, ráadásul Johnathan Joseph elcsúszása után Jeremy Kerley nagy játékával a Texans 16-osáig jutottak a hazaiak, de hiába Tebow 13 yardos futás, Nick Folk 21 yardos mezőnygóljával csak három pontot faragott hátrányából a Jets (17–23).

J. J. Watt bemutatta szezonbeli 8.5. sackjét is, ezzel visszavette a vezetést Clay Matthewstól a vonatkozó ranglistán, valamint Foster átlépte az 5000 összyardot a 40. mérkőzésén, ennél korábban csak Edgerin Jamesnek (36) és Eric Dickersonnak (39) sikerült ezt a mérföldkövet maga mögött tudnia. A 3. és 1-es szituációnál azonban nem sikerült megfutnia az első kísérletet, így 3 és fél perce maradt a Jetsnek, hogy egy 85 yardos akcióval megnyerjék a mérkőzést.

Jött ismét Tebow is a pályára meg Cromartie is, de Sanchez ismét eladta a labdát, így végül megmaradt a hibátlan Texans-mérleg.

NEW YORK JETS–HOUSTON TEXANS 17–23


NFL 2012, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ, HÉTFŐ ESTI RANGADÓ
New York Jets–Houston Texans 17–23 (7–7, 0–10, 7–6, 3–0)
STATISZTIKÁK
A 4. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Drew Brees (New Orleans Saints)
–San Diego Chargers
370
A legtöbb futott yard: Ahmad Bradshaw (New York Giants) –Cleveland Browns
200
A legtöbb elkapott yard: Reggie Wayne (Indianapolis Colts)
–Green Bay Packers 212
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 1720
Drew Brees (New Orleans Saints)
A legtöbb futott yard: 551
Jamaal Charles (Kansas City Chiefs)
A legtöbb elkapott yard: 514
Brian Hartline (Miami Dolphins)
A legtöbb szerelés: 54 Curtis Lofton (New Orleans Saints)
A legtöbb sack: 8.5 J. J. Watt (Houston Texans)
A legtöbb interception: 4
Tim Jennings (Chicago Bears), Thomas DeCoud (Atlanta Falcons)
5. FORDULÓ
2012. 10. 05. 2:20 St. Louis Rams–Arizona Cardinals 17–3
2012. 10. 07. 19:00 Washington Redskins–Atlanta Falcons 17–24
2012. 10. 07. 19:00 Pittsburgh Steelers–Philadelphia Eagles 16–14
2012. 10. 07. 19:00 Indianapolis Colts–Green Bay Packers 30–27
2012. 10. 07. 19:00 New York Giants–Cleveland Browns 41–27
2012. 10. 07. 19:00 Kansas City Chiefs–Baltimore Ravens 6–9
2012. 10. 07. 19:00 Cincinnati Bengals–Miami Dolphins 13–17
2012. 10. 07. 22:05 Jacksonville Jaguars–Chicago Bears 3–41
2012. 10. 07. 22:05 Carolina Panthers–Seattle Seahawks 12–16
2012. 10. 07. 22:25 Minnesota Vikings–Tennessee Titans 30–7
2012. 10. 07. 22:25 New England Patriots–Denver Broncos 31–21
2012. 10. 07. 22:25 San Francisco 49ers–Buffalo Bills 45–3
2012. 10. 08. 2:20 New Orleans Saints–San Diego Chargers 31–24
2012. 10. 09. 2:30 New York Jets–Houston Texans 17–23
Szabadnapos: Oakland Raiders, Dallas Cowboys, Detroit Lions, Tampa Bay Buccaneers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik