A St. Louis védelme megállította a menetelő Arizonát

Vágólapra másolva!
2012.10.05. 05:42
null
A Rams védelme megállította az Arizonát, amely immár nem veretlen (Fotó: Reuters)
Címkék
A St. Louis Rams megállította az eddig veretlen Arizona Cardinalst az NFL 5. fordulójának nyitó mérkőzésén: 17–3-ra legyőzte a 50 passzkísérletéből egyetlen touchdownig sem jutó Kevin Kolb-vezette Arizonát. A Rams védelme kilencszer vitte a földre a passzolni készülő Kolbot, aki csak a negyedik negyedben közelítette meg az előzetes elvárásokat. A túloldalon Sam Bradford passzaiból mindössze hét (!) volt sikeres, de ebből kettő is touchdown lett.

 

Az Arizona az idény meglepetéscsapataként kezdte a szezont, négy győzelme azonban talán abból a szempontból nem is volt annyira váratlan, hogy az előző idény hajrájában hatból öt mérkőzést megnyert. A legutóbbi tíz találkozón elért kilenc sikerrel pedig az egész ligában a legjobb sorozatot tudhatta magáénak.

Csakhogy a Miami vasárnap már feltárta a Cardinals gyenge pontjait, és a St. Louisnál Jeff Fisher vezetőedző pontosan tudta, mi a teendő. A meccs első támadását Danny Amendolának adott 44 yardos passzával alapozta meg Sam Bradford, aki Lance Kendricksnek 7 yardos td-passzt továbbított, és korán előnyhöz juttatta csapatát.

Csakhogy itt megállt a tudomány. A Cardinals még az első negyedben válaszolt Jay Feely 35 yardos mezőnygóljával, de aztán a két támadóalakzat csődöt mondott. Amendola a vállára esett, és nem is vállalhatta tovább a játékot, Bradford pedig a többieknek alig-alig adott pontos passzt. Újabb pontokat az újonc Greg Zuerlinnek köszönhetően szerzett a Rams, a rúgó az idei negyedik 50 yard feletti kísérletét is értékesítette (úgy tűnt, ez a rúgás 73 yardról is bement volna), ami újoncként rekordbeállítás.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A túloldalon Kevin Kolb teljesen megbénult, a St. Louis-i védelem sackje sacket követett, az első négy meccsen a dobásra készülő irányítót hatszor a földre vivő alakulat a harmadik negyedben eljutott hétig. Amikor a támadófal meg tudta fékezni a hazai védőket, Kolb azért néha megtalálta Larry Fitzgeraldot.

A záró negyedben Amendola már átöltözve, felkötött karral figyelte, ahogy Bradford ritka jó passzainak egyike 51 yardról megtalálja a célterület felé igyekvő Chris Givenst, és a tavaszi draft 4. körében kiválasztott elkapó nem ejtette el a labdát, élete első td-jével 17–3-ra növelte csapata előnyét. Ez volt Bradford leghosszabb touchdownátadása az NFL-ben.

Az Arizona ellentámadása is remekül alakult, egészen a vörös zónáig, ám a célterület közelében megingott Kolb játéka: a négy kísérletből egyik sem járt sikerrel, a Cardinals elveszítette a labdát. Pár perccel később ugyanez történt, amivel el is dőlt a találkozó

Az Arizona megtorpant, a Rams viszont a harmadik győzelmét aratta. Ha a Seattle nyerni tud a Carolina otthonában, a liga talán leggyengébbnek tartott csoportjának mind a négy tagja pozitív mérleggel fog állni öt forduló után!

Fisher lett a liga történetének 20. edzője, aki 150 győzelmet aratott, míg a St. Louis 2006 novembere óta először áll több győzelemmel, mint vereséggel.

NFL 2012, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
2012. 10. 05. 2:20 St. Louis Rams–Arizona Cardinals 17–3
2012. 10. 07. 19:00 Washington Redskins–Atlanta Falcons
2012. 10. 07. 19:00 Pittsburgh Steelers–Philadelphia Eagles
2012. 10. 07. 19:00 Indianapolis Colts–Green Bay Packers
2012. 10. 07. 19:00 New York Giants–Cleveland Browns
2012. 10. 07. 19:00 Minnesota Vikings–Tennessee Titans
2012. 10. 07. 19:00 Cincinnati Bengals–Miami Dolphins
2012. 10. 07. 19:00 Kansas City Chiefs–Baltimore Ravens
2012. 10. 07. 22:05 Carolina Panthers–Seattle Seahawks
2012. 10. 07. 22:05 Jacksonville Jaguars–Chicago Bears
2012. 10. 07. 22:25 New England Patriots–Denver Broncos
2012. 10. 07. 22:25 San Francisco 49ers–Buffalo Bills
2012. 10. 08. 2:20 New Orleans Saints–San Diego Chargers
2012. 10. 09. 2:30 New York Jets–Houston Texans
Szabadnapos: Oakland Raiders, Dallas Cowboys, Detroit Lions, Tampa Bay Buccaneers

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik