Bradynek hozott szerencsét a 13. Manning elleni randevú

Vágólapra másolva!
2012.10.08. 05:49
null
A 13. összecsapás után Tom Brady 9–4-re vezet Peyton Manning ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 5. fordulójában a New England Patriots Tom Brady irányításával magabiztosan, 31–21-re legyőzte a Peyton Manning vezette Denver Broncost, a Pittburgh Steelers egy utolsó másodperces mezőnygóllal két vállra fektette pennsylvaniai riválisát, a Philadelphia Eaglest, a New Orleans Saints pedig az új rekordot felállító Drew Brees jó játékának is köszönhetően megszerezte szezonbeli első sikerét.

A nap minden bizonnyal legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóján a New England Patriots fogadta a Denver Broncost, avagy, ahogy arról a tengerentúli sajtó is előszeretettel számolt be, Tom Brady és Peyton Manning, a liga történetének talán két legnagyszerűbb karmestere 13. alkalommal nézett egymással farkasszemet. Eddig a Hazafiak irányítójának volt több oka az örömre (8–4) a közös találkozókon, de a legutóbb hat összecsapás (2–4) a korábbi Colts-passzmester fölényét hozta.

Ezúttal a statisztikákat tekintve valamivel jobbnak bizonyult Peyton Manning (345 yard, 3 passzolt TD, egy fumble), mégis a Tom Brady (223, 1 passzolt, 1 futott TD) vezette New England Patriots örülhetett, miután a talajon 251 yardot tett meg és 3 labdaszerzéssel szemben csak egyszer adta el a labdát.

Brady ezúttal sem maradt passzolt TD nélkül (Fotó: Action Images)
Brady ezúttal sem maradt passzolt TD nélkül (Fotó: Action Images)

Brady az első negyedben Wes Welkert megtalálva szerzett 8 yardos TD-t (7–0), sorozatban így 37. alapszakasz-mérkőzésén adott hatpontos átadást, amellyel Brett Fave-ot maga mögé utasítva már egyedüliként harmadik a listán (az elsőről nem sokára szó lesz…), a második 15 percben pedig Manning Joel Dreesennek passzolt 1 yardos TD-jével kiegyenlített ugyan a Broncos (7–7), de előbb egy 80 yardos hazai akció végén Shane Vereen futott 1 egységről a célzónába (14–7), majd egy 93 yardos támadást lezárandó Stephen Gostkowski rúgott 23 yardos mezőnygólt, így a szünetben 17–7-re ment a Patriots.

A fordulást követen Brady futva is szerzett egy TD-t, majd hasonlóan cselekedett a végül 151 yardig jutó (és a mérkőzés végén kis híján súlyos labdaeladást vétő) Stevan Ridley is, ekkor pedig már 31–7-et mutatott az eredményjelző.

A Hazafiak ezután biztonsági játékra rendeződtek be, Manning pedig két TD-passzal közelebb lopta övéit, fordítania azonban ezúttal nem sikerült – Demaryius Thomas 188 elkapott yardja azért mindenképpen említést érdemel, csak úgy, mint Rob Ninkovich két kikényszerített fumble-je a másik oldalon –, a Patriots végül 31–21-re megnyerte a mérkőzést, így 3–2-re módosította mérlegét.

NEW ENGLAND PATRIOTS–DENVER BRONCOS 31–21

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Touchdown nélküli mérkőzést játszott a Kansas City Chiefs és a Baltimore Ravens: a nagyon pontszegény meccset a Ravens 9–6-ra nyerte meg, újonc rúgójátékosa, Justin Tucker mezőnygóljaival.

Az Atlanta Falcons tovább szárnyal, a franchise története során először rajtolt 5–0-val egy szezonban. Az irányító Matt Ryan 345 yarddal (52-ből 34 jó passz) zárt, az Atlanta 24–17-re verte meg a Washingtont.

A Miami Dolphins két interceptionnek (is) köszönhetően legyőzte a Cincinnati Bengalst, a NY Giants pedig szörnyű, 0–14-es rajtját (aztán volt 7–17 is) követően fordított a még mindig nyeretlen Cleveland Browns ellen.

Andrew Luck (55-ből 31 jó passz, 362 yard, 2 TD-passz) kulcsszerepet játszott az Indianapolis Green Bay elleni győzelmében, 22–27 után az ifjú irányító Reggie Wayne-nel összejátszva, 35 másodperccel a vége előtt indította a sikert hozó akciót, majd Donald Brown sikeres kétpontos kísérlettel büntetett. A Packers 21–3-as előnyt hagyott veszni...

A Pittsburgh meccse, ha lehet, még szorosabb volt, Shaun Suisham 34 yardos mezőnygóllal az utolsó pillanatban nyerte meg a Steelersnek a meccset a Philadelphia Eaglesszel szemben.

A Seattle Seahawks Carolina Panthers elleni vendégjátékán nem csillogtak az irányítók, bár a vendégek karmestere, Russell Wilson kifejezetten pontosan passzolt, 25 átadási kísérletéből 19 volt jó, viszont dobott két interceptiont is. Mégis, a Seahawks irányítója döntötte el a harmadik negyed végén az összecsapást lassan kedvencnek mondható célpontja, Golden Tate segítségével (10–13), ezt követően ugyanis csak egy vendég mezőnygól és egy hazai safety született (12–16). A Párducok tavalyi első választottja, Cam Newton 141 passzolt és 42 futott yardig jutott, a vendégek oldaláról pedig Marshawn Lynch 85 talajon szerzett egysége érdemel említést.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A Jacksonville Chicago elleni mérkőzésén sokáig semmi nem utalt a vendégek papírforma szerinti döntő előnyére, a félidőre 3–3-as állás mellett vonultak a csapatok, ezt követően azonban beindult a Bears gőzhengere, egy mezőnygól után Charles Tillman a Dallas Cowboys elleni találkozóhoz hasonlóan interception utáni, Alshon Jeffery 10 yardos, Brandon Marshallatt 24 yardos elkapott touchdownnal jelentkezett, majd Lance Briggs is duplázott, ami az interception utáni TD-ket illeti, mielőtt Armando Allen 46 yardos futása kialakította a 41–3-as vendégsikert.

A Minnesota Vikings tovább írja tündérmeséjét, a szezon előtt lesajnált Vikingek Percy Harvin újabb remeklése (1 futott és 1 elkapott TD), valamint Blair Walsh közte három sikeres mezőnygóljának hála az utolsó negyedet 23–0-s előnnyel kezdte a Tennessee Titans ellen, Adrian Peterson és Chris Johnson futópárbaját pedig szintén a hazai sztár nyerte – kiütéssel (17 kísérletből 88 yard illetve 15-ből 24). A kezdőirányítóját, Jake Lockert nélkülöző Titánok Matt Hasselback Jared Cooknak adott 10 yardos passzával feliratkoztak ugyan az eredményjelzőre, a hazaiak részéről azonban a szezonban első (két) interceptionét megdobó Christian Ponder Kyle Rudolphnak adott 15 yardos átadásával válaszolt 30–7-re módosítva a végeredményt.

A San Francisco 49ers nem akármilyen bravúrt ért el a Buffalo Bills ellen, no nem a papírforma szerinti siker – még ha a 45–3-as végeredmény a vártnál is simább lett, hanem a támadójáték brillírozása okozott szenzációt: a hazaiak offenzívája összesen 621 yardot tett meg, ami rekordnak számít a franchise történetében, pedig korábban játszottak itt olyan, nem éppen kutyaütő irányítók, mint Joe Montana vagy Steve Young…

Alex Smith 75 százalékos pontossággal, 303 yarddal és 3 TD-vel (közel hibátlan, 156.2-es irányítómutatóval) járult a sikerhez, míg a talajon Frank Gore (106 yard, 1 TD) és Kendall Hunter (81 yard) vitték a prímet, de a két irányító, Smith (49 yard) és Colin Kaepernick (39 yard, 1 TD) is hozzátett a játékhoz. A Buffalo Bills a Patriots elleni mérkőzés második félidejét idézve inkább csak a védelmi oldalon bizonyult pontképesnek, Ryan Fitzpatrick irányító 126 yardja mellett csak egy eladott labdáig jutott.

Devery Henderson elkapása után NFL-rekordot döntött Drew Brees (Fotó: Action Images)
Devery Henderson elkapása után NFL-rekordot döntött Drew Brees (Fotó: Action Images)


A vasárnap esti rangadón az eddig nem kis meglepetésre nyeretlen New Orleans Saints fogadta a három sikerrel és egy zakóval rajtoló San Diego Chargerst. A találkozó pikantériája volt, hogy Drew Breesnek éppen Philip Rivers miatt kellett anno távoznia San Diegóból.

Az összecsapást a vendégek kezdték jobban, a szezon előtt nagy reményekkel igazolt, épp a Saintstől érkező, azóta négy mérkőzésen összesen hat elkapást bemutató Robert Meachem 15 yardos elkapásával vezetett is a Chargers, de Devery Henderson 40 yardos elkapásával egyenlítettek az első negyedben a hazaiak. Ez a TD egyben rekordot is jelentett, Drew Brees sorozatban 48. mérkőzésén adott hatpontos átadást az alapszakaszban, ezzel pedig maga mögött hagyta Johnny Unitast, így már egyedül vezeti a rangsort.

HENDERSON 40 YARDOS ELKAPÁSA

Nick Novak második negyedes mezőnygóljára az összesen 3 TD-elkapásig jutó Colston felelt, így már a Szenteknél volt az előny (14–10), de a szünetre Meachem újabb, ezúttal 44 yardos elkapása után mégis a Chargers vonulhatott előnnyel (14–17).

Sőt, Brees interceptionje után Ryan Mathews 13 yardos futásával már tíz volt közte (14–24), de Colston előbb egy 87, majd egy 90 yardos támadássorozat lezárásaként szerzett labdát a célterületen, Garrett Hartley 26 yardos mezőnygólja után pedig egy TD-vel már a New Orleans vezetett (31–24).

Az utolsó támadásban sorozatban 4 (!) büntetés után hiába következett eredetileg 2. és 37-tel (!) a Chargers, első kísérleti lehetőséget kaptak a vendégek, itt azonban hiába jutottak el végül Riversék a Saints 33 yardosáig, újabb TD-t nem tudtak szerezni, így végül megszerezte első sikerét a New Orleans.

NFL 2012, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
2012. 10. 05. 2:20 St. Louis Rams–Arizona Cardinals 17–3
2012. 10. 07. 19:00 Washington Redskins–Atlanta Falcons 17–24
2012. 10. 07. 19:00 Pittsburgh Steelers–Philadelphia Eagles 16–14
2012. 10. 07. 19:00 Indianapolis Colts–Green Bay Packers 30–27
2012. 10. 07. 19:00 New York Giants–Cleveland Browns 41–27
2012. 10. 07. 19:00 Kansas City Chiefs–Baltimore Ravens 6–9
2012. 10. 07. 19:00 Cincinnati Bengals–Miami Dolphins 13–17
2012. 10. 07. 22:05 Jacksonville Jaguars–Chicago Bears 3–41
2012. 10. 07. 22:05 Carolina Panthers–Seattle Seahawks 12–16
2012. 10. 07. 22:25 Minnesota Vikings–Tennessee Titans 30–7
2012. 10. 07. 22:25 New England Patriots–Denver Broncos 31–21
2012. 10. 07. 22:25 San Francisco 49ers–Buffalo Bills 45–3
2012. 10. 08. 2:20 New Orleans Saints–San Diego Chargers 31–24
2012. 10. 09. 2:30 New York Jets–Houston Texans
Szabadnapos: Oakland Raiders, Dallas Cowboys, Detroit Lions, Tampa Bay Buccaneers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik