A Patriots edzője Welkert bírálta, Manninget magasztalta

Vágólapra másolva!
2014.01.20. 20:50
null
A sérülést okozó Wes Welkerről kritikusan beszélt korábbi vezetőedzője (Fotók: Reuters)
Bill Belichick, a New England Patriots vezetőedzője korábbi játékosát, Wes Welkert bírálta, miután a Denver Broncos elkapójaként súlyos sérülést okozott Aqib Talib védőnek, amivel nagyban befolyásolta a Broncos-győzelemmel záruló mérkőzés alakulását. Peyton Manning, a Denver irányítója nem érezte kulcspillanatnak Talib sérülését. A szintén a Super Bowlba jutó Seattle részéről Richard Sherman kirohanásán túl a társak sportszerűen nyilatkoztak a San Francisco legyőzését követően. Sherman azonban nem tágít, továbbra is szidja Michael Crabtree-t.

 

Bill Belichick, a New England vezetőedzője keserűen nyilatkozott a mérkőzés után, úgy vélte, a kulcsmomentum Aqib Talib cornerback sérülése volt, amelyet éppen a Patriots korábbi elkapója, Wes Welker okozott a második negyedben.

„Egyértelmű, hogy szándékosan okozott sérülést az elkapó, egyáltalán nem próbált elszakadni a védőjétől – mondta a szakember. – Persze engednem kell, hogy a liga döntsön a következményekről, és ha bármilyen ítélet is születik, elfogadjuk. Ez volt az egyik legcsúnyább játék, amit láttam az életemben. Többet nem is tudok mondani róla."

„Mindketten arra számítottunk, hogy ha lehajolunk, a másik átesik rajtunk. Szerencsétlenül alakult, de semmi szándékosság nem volt benne. Remélem, jobban van már, mert nagyon fontos tagja a Patriors védelmének" – mondta Welker, aki ugyan nem ért el touchdownt volt csapata ellen, 4 elkapással 38 yardot szerzett, amivel csapata negyedik legjobb elkapója volt Demaryius Thomas (7/134/1 TD), Julius Thomas (8/85) és Eric Decker (5/73) mögött.

Belichick Peyton Manningről egy rossz szót sem szólhatott.

„Nagyon nehéz védekezni ellene, mert akármit teszel, átlátja, és alkalmazkodik hozzá, és mindig ki tudja találni, mi a legjobb módja a védelmed feltörésének. Hatalmas játékos, minden szituációban meglátja az optimális lehetőséget, és rendszerint jól dönt. Nincs nála jobb ebben a játékban" – mondta Belichick, aki mellett Tom Brady sem tehetett mást, elismerte Manning szenzációs játékát.

A Denver irányítója sem felejtette el megdicsérni riválisát.

„Fontos, hogy a pályán kívül tartsd Tom Bradyt, a Patriots elleni mérkőzéseken ez a fő cél – mondta Manning, aki szerint a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítanak Talib kiesésének. – Talib nagyszerű játékos, de Demaryius Thomasnak akkor is nagy szerepe lett volna, ha nem sérül meg a védő. Két év alatt felépítettük ezt a csapatot, a tavalyi playoffvereségnek nagy szerepe volt abban, hogy most összeszedettebbek voltunk, és ilyen előkelő helyzetbe hoztuk magunkat."

MANNING MINDEN TEKINTETBEN JOBB VOLT BRADYNÉL
passz/kísérletyard
sacktouchdownindex
Peyton Manning
32/4340002118.4
Tom Brady
24/382772193.9
Richard Sherman nagy pillanata, amely a Super Bowlba repítette a Seahawkst
Richard Sherman nagy pillanata, amely a Super Bowlba repítette a Seahawkst

Az NFC döntőjében a Seattle nehezen küzdötte vissza magát a San Francisco ellen, hiszen azt követően, hogy Russell Wilson mindjárt az első játéknál eladta a labdát, a San Francisco 10–0-s előnyt szerzett, és a Seahawks csak a negyedik negyedben fordított 23–17-re. A hazai sikerhez olyan merész húzásokra volt szükség, mint Wilsonnak a záró negyed elején negyedik és hétnél adott 35 yardos touchdownpassza Jermaine Kerseynek. A játék előtt a Seahawks 53 yardos mezőnygólkísérletre állt fel, de Pete Carroll vezetőedző időt kért, és utána jött a merész játék.

„Könyörögtem a mesternek, hogy adjon esélyt, és miután azt mondtam, menjünk neki, a trükkös játékindításra beugrott az egyik védő, úgyhogy mindenképpen jól döntöttünk" – mondta Wilson.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Egy pillanatig sem kételkedtünk magunkban, nem aggódtunk amiatt, hogy elúszik a meccs. Tudjuk, hogy nem az első vagy a második negyedben dől el egy mérkőzés" – fogalmazott Breno Giacomini támadófalember.

Jó hír a Seattle számára, hogy a főcsoportdöntőt sérülés miatt kihagyó Percy Harvin Carroll szerint a Super Bowlra felépül.

A mérkőzést követően a győzelmet biztossá tevő szerelést végrehajtó Richard Sherman felfokozott idegállapotában alpári stílusban szólt be a San Franciscó-i Michael Crabtree-nek, a mérkőzést közvetítő Fox tévécsatorna le is keverte az élő interjút. Sherman a konferencia megnyeréséért járó trófea átvétele után már jó profiként a sablonokat mondta el, és a csapat sikerét hangoztatta, de a sajtótájékoztatón visszatért Crabtree-re, aki a meccs előtt azt mondta róla, közepes cornerbacknek tekinti a ligában.

„Szerettem volna, ha mindenki tudja, hogy Crabtree közepes elkapó – utalt vissza a tévéinterjúra Sherman. – Ha a liga legjobb szélső hátvédje által fogott közepes elkapónak dobod a labdát, ez történik, elveszíted a labdát. Örömmel nyugtázom, hogy ezt most már ő is és mindenki tudja."

A San Francisco a mérkőzésen túl egyik legjobb védőjét is elveszítette, NaVorro Bowmanre ugyanis egy szerelés után úgy ráesett Jermaine Kearse, a Seattle elkapója, hogy a térdében elszakadt az elülső keresztszalag, így műtét vár rá, és előfordulhat, hogy a következő szezon egy részét ki kell hagynia.

HIÁBA KAEPERNICK RENGETEG FUTOTT YARDJA, EZ IS KEVÉS VOLT
passz/kísérletyard passz/futás
sacktouchdown/int.index
Russell Wilson
16/25215/041/0104.6
Colin Kaepernick
14/24153/13021/256.4

 

NFL, RÁJÁTSZÁS
AMERIKAI FŐCSOPORT, DÖNTŐ

Denver Broncos (1. kiemelt)–New England Patriots (2.) 26–16 (3–0, 10–3, 7–0, 6–13)
NEMZETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Seattle Seahawks (1.)–San Francisco 49ers 23–17
(0–3, 3–7, 10–7, 10–0)

STATISZTIKÁK
A KONFERENCIADÖNTŐK LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Peyton Manning (Denver)–New England
400
A legtöbb futott yard:Colin Kaepernick (San Francisco)–Seattle
130
A legtöbb elkapott yard:Demaryius Thomas(Denver)–New England134
A KATEGÓRIÁK RÁJÁTSZÁSBELI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard:774Andrew Luck (Indianapolis)
A legtöbb futott yard:249Marshawn Lynch (Seattle)
A legtöbb elkapott yard:327T. Y. Hilton (Indianapolis)
A legtöbb szerelés:35NaVorro Bowman (San Francisco)
A legtöbb sack:4.5Ahmad Brooks (San Francisco)
A legtöbb interception:2Husain Abdullah (Kansas City), Alfonzo Dennard (New England)
NFL 2013, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2014. 1. 4.–1. 5.)
AFC
Cincinnati Bengals (3.)–San Diego Chargers (6.) 10–27
Indianapolis Colts (4.)–Kansas City Chiefs (5.) 45–44
NFC
Philadelphia Eagles (3.)–New Orleans Saints (6.) 24–26
Green Bay Packers (4.)–San Francisco 49ers (5.) 20–23
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2014. 1. 11.–1. 12.)
AFC
Denver Broncos (1.)–San Diego Chargers (6.) 24–17
New England Patriots (2.)–Indianapolis Colts (4.) 43–22
NFC
Seattle Seahawks (1.)–New Orleans Saints (6.) 23–15
Carolina Panthers (2.)–San Francisco 49ers (5.)
10–23
KONFERENCIADÖNTŐK (2014. 1. 19.–1. 20.)
AFC
Denver Broncos (1.)–New England Patriots (2.) 26–16
NFC
Seattle Seahawks (1.)–San Francisco 49ers (5.) 23–17
SUPER BOWL XLVIII (2014. 02. 03.)
Denver BroncosSeattle Seahawks* 2014. 2. 3. 0.30 (Tv: Sport2)
*MetLife Stadium (New Jersey)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik