Az LSU és a Bama ma este összecsap a „Szent Grálért”

HORVÁTH RÓBERT (BOWL.HU)HORVÁTH RÓBERT (BOWL.HU)
Vágólapra másolva!
2012.01.09. 15:03
null
Ismét egymásnak feszül az SEC-konferencia két nagyágyúja (Fotó: cbsnews.com)
Hétfő este rendezik meg a tengerentúli egyetemi amerikaifutball-bajnokság (NCAA) „Super Bowlját”, a BCS National Championship Game-et, amelyen az LSU Tigers és az Alabama Crimson Tide csap össze.

 

 

A BOWL.HU AJÁNLJA
Túl bonyolult az NCAA felépítése? Nem tud kiigazodni a rengeteg konferencián és csapaton? Ide kattintva mindent megtudhat!

„A védelem nyeri a bajnokságot” – tartja a régi futballközhely, és ez a döntő kimenetelétől függetlenül beigazolódott. Az NCAA első osztályának fináléjába az egyöntetű vélemények alapján a két legjobb védelemmel rendelkező csapat, az LSU Tigers és az Alabama Crimson Tide jutott be, ami különösen érdekes annak fényében, hogy az egyetemi és a profi ligában is sorra dőlnek a passzrekordok. Érdekes, de éppen ezért érthető is, cikkünk elolvasása után pedig nyilvánvalóvá válik, hogy miért ők ketten a legerősebbek és miért lesz „visszavágó” a nagydöntőben. Leendő NFL-sztárok sora fog majd pályára lépni, kiknek sorsát ha máskor nem, most érdemes elkezdeni követni. Jó szórakozást!

RÖVID TÉNYEK:
Mikor?

Magyar idő szerint 2012. január 10-én, kedden fél 3-tól az ESPN-n, itthon az ESPN America csatornán. A mérkőzést Brent Musburger (1973 óta dolgozik a szakmában) és Kirk Herbstreit (egykori Ohio State irányító) kommentálja, az oldalvonalaknál a gyönyörű Erin Andrews és a remek riportjairól ismert Tom Rinaldi fog interjúkat készíteni
Hol?

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                             partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu
A Mercedes-Benz Superdome-ban, a louisianai New Orleansban, a New Orleans Saints NFL franchise otthonában. A létesítmény 2011 októberében vette fel a stuttgarti autóvállalat nevét, 76 468 férőhelyes. New Orleanst II. Fülöp orleans-i herceg tiszteletére nevezték el, a település - és a Saints - szimbóluma a Fleur-de-lis, a stilizált írisz.

Miért?


A BCS National Championship game [továbbiakban NCG], azaz a BCS nemzeti bajnoki döntő az úgynevezett Bowl Championship Series utolsó felvonása, az egyetemi futball csimborasszója. Az NCAA-ben különleges módon nem rájátszás során, hanem egy ranglista, a BCS-rangsor alapján dől el a két finalista kiléte, melyet december elején hirdetnek ki az alapszakasz eredményeit figyelembe véve, több különböző (számítógépes, edzői, újságírói, stb.) lista összevetésével. Az utószezon, a bowlidény 35 bowlból áll, amiben 5 kiemelt esemény van, a nagydöntő mellett a Rose, a Sugar, a Fiesta és az Orange Bowl tartozik a „BCS-Bowlok” közé. A csapatok 18 millió dollárral gazdagodnak részben a főszponzor, az Allstate biztosítótársaság jóvoltából, míg a játékosok egy-egy kb. 500 dollár értékű technikai eszközt, Fossil márkájú órát, New Era sapkát és Boxer and Stone pólót kapnak a szereplésért.
Kik?

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NCAA nagydöntőjét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A BCS fennállása, 1998 óta először fordul elő, hogy két azonos csoportból, ráadásul két azonos divízióból (SEC-konferencia, nyugat) érkező egyetem vívhat meg a hőn áhított kristálylabdáért, az NCAA Szent Gráljáért. A döntés természetesen nagy vihart kavart, hiszen az LSU Tigers és az Alabama Crimson Tide a szezonban már egyszer találkozott egymással, akkor a Tigers hosszabbításban 9–6-ra verte a házigazda alabamaiakat.
Egy kis történelem - nagydöntők a college footballban:
Nehezen elmagyarázható és megérthető a jelenlegi szisztéma, de az biztos, hogy a college footballban belátható időn belül nem lesz tényleges rájátszás, apró finomításokat 2014-ben vezethetnek be, igaz az 1992-es, ’95-ös és ’98-as változtatások is csak olajat öntöttek a tűzre. Illik azonban megjegyezni, hogy ez az állapot még mindig optimálisabb a 20. században bevett gyakorlathoz képest, mikor teljesen szubjektív szempontok alapján, nagydöntő nélkül, a bowlok előtt hirdettek bajnokot (1973-ig).

Nem tagadható, hogy a rendszer korrupt és itt is az önös érdekek diktálnak, ám némi romantikus pátosz még körüllengi a tradícióira oly büszke NCAA-t. Az első egyetemi amerikaifutball-mérkőzést 1869-ben játszották, ezzel vette kezdetét az amerikaiak új őrülete, mely mára az évtizedekkel később megalakult NFL-lel együtt milliárdos pénzeket megmozgató őrületté fajult (a sportág történetéről bővebben ITT olvashat, magyarul). Bár 2012 januárjában 132. alkalommal hirdetnek ki végső győztest, az idei a BCS National Championship game mindössze hatodik kiírása. A címvédő az Auburn Tigers. Utoljára 2006-ban, még az NCG előtt nyert nem SEC-es gárda.


HA TÖBBET SZERETNE MEGTUDNI A CSAPATOKRÓL, ÉS NAGYDÖNTŐIG VEZETŐ ÚTJUKRÓL, IDE KATTINTVA TÁJÉKOZÓDHAT A BOWL.HU-N!

NCAA
BCS NEMZETI NAGYDÖNTŐ
LSU Tigers (1.)–Alabama Crimson Tide (2.)
2012.01.10. 2.30
BCS-RANGSOR
1. LSU 1.0000
2. Alabama 0.9419
3. Oklahoma State 0.9333
4. Stanford 0.8476
5. Oregon 0.7901
6. Arkansas 0.7687
7. Boise State 0.7408
8. Kansas State 0.6827
9. South Carolina 0.6553
10. Wisconsin 0.6374
11. Virginia Tech 0.5190
12. Baylor 0.4977
13. Michigan 0.4794
14. Oklahoma 0.4603
15. Clemson 0.4218
16. Georgia 0.4119
17. Michigan State 0.3883
18. TCU 0.3869
19. Houston 0.3504
20. Nebraska 0.2606
21. Southern Miss 0.1918
22. Penn State 0.1305
23. West Virginia 0.1233
24. Texas 0.0876
25. Auburn 0.0584

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik