nemzetisport.hu 2016.01.18 06:55 Frissítve: 2016.01.18 14:13

Werder: Kleinheisler 300 ezer euróért érkezik a Vidiből – sajtóhír

A német élvonalbeli Werder Bremen szerződteti Kleinheisler Lászlót, a Videoton 21 esztendős labdarúgóját – értesült róla a Bild, amely szerint a székesfehérvári együttes várhatóan 300 ezer eurót kap a válogatott középpályásért.

Kleinheisler László meggyőzte a Werdert (Fotó: nordphoto.de)

 

Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport Online értesülése, miszerint a Werder Bremen ajánlatot tesz Kleinheisler Lászlóért a Videotonnak. A Bild azt írja, napokon belül megszülethet az egyezség a felek között, s a válogatott játékos a Bundesligába szerződik.

„Elégedettek voltunk a látottakkal a próbajáték során. Egyértelmű, hogy Kleinheisler jó játékos – mondta Thomas Eichin, a Werder ügyvezetője a magyar középpályásról, aki részt vett a brémaiak törökországi edzőtáborában.

„Az edzőtáborban megerősítették azt a jó benyomást, amit már korábban keltettek. Beleillenek az elképzeléseinkbe, jót tesznek majd a csapatnak. Fiatalok és fejlődőképesek, de egyelőre még óvatosan kell fogalmaznom, amikor róluk beszélek” – mondta Eichin a helyi Weser-Kuriernak Kleinheislerről és a másik próbajátékosról, az amerikai Jordan Morrisról. A regionális lap azt írja, hogy többé nem kérdés, Kleinheisler és Morris Werder-játékos lesz-e, csak az, hogy mikor írnak alá. Eichin azzal számol, hogy mindkét játékossal napokon belül megállapodnak.

Kleinheisler szerződése az idény végén lejár a Videotonnál, a Bild szerint a fehérváriak 400 ezer eurót kérnek az Oslóban a Norvégia elleni pótselejtezőn győztes gólt szerző futballistáért. A Werder első körben 200 ezer eurót akart adni Kleinheislerért, így a német lap szerint várhatóan 300 ezer euró körül lesz a transzfer díja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Horváth Tamás (Puskás FC)
Az utánpótlásból felkerültek:
Paudits Patrik
Kiszemeltek: Léandre Tawamba (kameruni, Zlaté Moravce – Szlovákia), Tischler Patrik (Puskás FC)
Távozók: Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – szabadon igazolhatóként), Mirko Ivanovszki (macedón, szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Dinamo Bucuresti – Románia)
Kölcsönbe távozók: Horváth Tamás (Mezőkövesd, kölcsönbe), Filip Pajovics (szerb, Puskás FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Baksa Dénes (Siófok), Bognár Bence (Siófok), Gábor Péter (Siófok), Kleinheisler László (Ferencváros, Istanbul Basaksehir – Törökország, Legia Warszawa, Podbeskidzie Bielsko-Biala, Slask Wroclaw – Lengyelország, Werder Bremen – Németország, próbajáték), Lang Ádám, Alhassane Soumah (guineai, Mantova FC – Olaszország), Szekeres Adrián (Gyirmót, Mezőkövesd), Dinko Trebotic (horvát, Bnei Jehuda – Izrael, RNK Split – Horvátország)        

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2016.08.27 09:18:17

Német labdarúgás PIETSCH TIBOR

Berlini fejlődés: „Egy éve biztos búcsúzóként emlegettek minket, ezúttal »csak« kiesőjelöltként.”

2016.08.17 22:41:55

Német labdarúgás MTI/nemzetisport.hu

Elrettentette a török politikai helyzet, visszatért a Bundesligába.

2016.08.11 21:11:40

Német labdarúgás nemzetisport.hu

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2016. Valami nagyon nem kerek Berlinben, három magyar válogatott lehet Lipcsében.