A Werder ajánlatot tesz – a Vidin múlik Kleinheisler sorsa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.16. 11:05
null
Kleinheisler László már bizonyított – a Werder ajánlatot tesz érte (Fotó: kicker.de/Imago)
A Nemzeti Sport Online német forrásból úgy értesült, hogy a Werder Bremen rövidesen ajánlatot tesz a Videotonnak Kleinheisler László játékjogáért.

Pénteken már idéztük a Törökországban edzőtáborozó Werder Bremen sportigazgatóját, Rouven Schrödert, aki az Inter Baki elleni, 1–0-ra megnyert beleki felkészülési meccs után nagyon jó véleménnyel volt a csapatnál próbajátékon szereplő két futballistáról, Jordan Morrisról és Kleinheisler Lászlóról.

„Rendkívül robusztus volt a párharcokban, és ő dolgozta ki a legjobb lehetőségeket az első félidőben. Rendben volt, amit láttunk, nagyon eltökélten futballozott. Aktív volt, és amikor elvesztettük a labdát, nagyon erőszakosan és agresszívan támadott vissza” – fogalmazott a sportvezető.

Németországi forrásaink szerint ez azt is jelenti, hogy a Werder ajánlatot tesz a Videotonnak Kleinheisler Lászlóért, akinek a nyáron jár le a szerződése a magyar klubnál. Vagyis a válogatott támadó már bizonyított, innentől a Videoton vezetőin múlik, hogy elfogadják-e a brémaiak ajánlatát, összejön-e Kleinheislernek a brémai szerződés.

Ezt erősíti a Kicker megjegyzése is. A német lap szerint Schröder utalt arra, hogy Kleinheisler hamarosan visszatérhet a klubhoz.

A törökországi próbajáték ugyanis a pénteki mérkőzéssel befejeződött, a szombat délutáni budapesti járatra már korábban foglaltak jegyet a futballistának, aki reményei szerint csak azért tér haza, hogy összepakoljon, s aztán a jövő héten Brémába utazhasson aláírni a szerződését, amennyiben a két klubnak sikerül megegyezni az átigazolás feltételeiről.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Werder Bremen (német)–Inter Baki (azeri) 1–0 (Pizarro 41.)

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
11 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00