Hoffenheim: Szalai a Man. Cityből kap vetélytársat?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.17. 09:44
Brit lapértesülések szerint a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hoffenheim szerződtetné Kelechi Iheanachót, az angol gigász Manchester City támadóját.

Pep Guardiola állítólag nem számol a fiatal nigériai csatárral, s a manchesteri gárda inkább az Alexis Sánchez, Pierre-Emerick Aubameyang, Kylian Mbappé hármas egyikével erősítené meg támadósorát.

Sergio Agüero és Gabriel Jesus már a keretben van, egy esetleges új igazolás pedig megpecsételné a 20 esztendős Iheanacho sorsát, akit a hírek szerint a német Hoffenheim – Szalai Ádám klubja – szívesen szerződtetne.

A Daily Mail úgy tudja, Németországból a Hoffenheim mellett a Bayer Leverkusen szintén aktívan érdeklődik a támadó iránt, illetve angol csapatok is vinnék Iheanachót.

Kelechi Iheanacho a 2016–2017-es szezonban eddig összesen 26 mérkőzésen kapott lehetőséget, ám csupán 860 percet játszott, ezalatt hét találat mellett három gólpassz fűződik a nevéhez. A nyolcszoros nigériai válogatott csatár értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 10 millió euróra becsüli.

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: az emberhátrányban futballozó Mainznak esélye sem volt a Freiburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 21:24

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16

Ebben az évben már nem léphet pályára Gulácsiék csapattársa

Német labdarúgás
2025.11.26. 12:10

Kane a pletykákról: Senki sem keresett engem

Német labdarúgás
2025.11.25. 17:21

Kétgólos hátrányból ütötte ki a Bayern München a Freiburgot

Német labdarúgás
2025.11.22. 17:29

Oliver Baumann az 500. bajnokiját játszotta, a Mainz és a Hoffenheim nem bírt egymással

Német labdarúgás
2025.11.21. 22:32

A City győzelemmel alapozott a Liverpool elleni csúcsrangadóra

Angol labdarúgás
2025.11.02. 19:32

Kane duplázott, hátrányból nyert Kölnben a Bayern a Német Kupában; Schäferék is továbbmentek

Német labdarúgás
2025.10.29. 22:46
Ezek is érdekelhetik