Hertha: Magam is meglepődöm, mennyi ajánlatot kapok – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.24. 12:24
null
Dárdai Pál nem tudja elképzelni, hogy elhagyja a Herthát, pedig megtehetné (Fotó: AFP)
Dárdai Pál egy német magazinnak adott interjújában megerősítette, hogy a Német Kupa megnyerése nagyobb siker lenne számára a Hertha vezetőedzőjeként, mint a BL-szereplés, és azt is elárulta, hogy bombázzák az ajánlatokkal.

„Tudom, hogy senki sem hisz nekem, de akkor is a Herthánál maradnék, ha vissza kellene mennem az U15-ös csapathoz. Magam is meglepődöm, mennyi ajánlatot kapok, de ezek az egyik fülemen be, a másikon ki – idézte Dárdait a 11REUNDE magazin. – Nagyon jól érzem magam a klubnál, a fiaim a Hertha korosztályos csapataiban játszanak, a család boldog Berlinben. Mi többet kívánhatnék?”

Dárdai elmondta, már tavaly februári kinevezésekor megbeszélte Michael Preetz sportigazgatóval, hogy sohasem rúgják ki.

„A kezdetektől azt mondtam Michaelnek, »nem rúghatsz ki, majd én tudom, mikor kell mennem«. Majd ha zsinórban öt-hat meccset elvesztünk, megköszönöm a lehetőséget, és egy emelettel lejjebb költözöm, visszamegyek a gyerekekhez – mondta Dárdai, aki arról a Hertháról is megemlékezett, amelynek először a kispadjára ült Jos Luhukay elküldése után. – Amikor még a lelátóról figyeltem a csapatot, arra gondoltam, nagy bajban lesz az edző, aki átveszi a srácokat, mert voltak gondok a fizikai állapotukkal és a szervezettséggel. Aztán ki lett az új edző? Én.”

Dárdai már többször elmondta, a Német Kupa megnyerése lenne a csúcs számára a Hertha edzőjeként. Ezt most is megerősítette.

„Ezekre a 22 éves fiúkra sokkal jobb hatással lenne a kupagyőzelem, mint a hatalmas terhet hordozó BL-szereplés – mondta Dárdai. – A kupadöntőt Berlinben játsszák, hatalmas ünnep lenne ez a város számára, mindenki a csapat mögé állna, a fiataljaink is nagyobb eséllyel maradnának itt, és nem mennének át a Wolfsburghoz, a Leipzighez vagy a Gladbachhoz. Felejthetetlen nap lenne mindannyiunk számára, igazi ünnep, megfizethetetlen.”

A Hertha április 20-án a Dortmundot fogadja a Német Kupa elődöntőjében, a továbbjutás egy meccsen dől el.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik