Hertha: Dárdai friss embereket vet be a Bayern ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.21. 19:10
A Hertha labdarúgócsapatát irányító Dárdai Pál több alapemberének is pihenőt ad a Bayern München elleni szombati bajnokijukon.

A Hertha szerdán 3–0-ra kikapott hazai környezetben a Dortmundtól a Német Kupa elődöntőjében, ám nincs idő a sebek nyalogatására, hiszen szombaton már bajnokit játszanak a berliniek. Nem is akárkik ellen, az éllovas Bayern München látogat az Olimpiai Stadionba.

Dárdai Pál a csütörtöki sajtótájékoztatójukon elmondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy pontokat raboljanak a bajoroktól, ám biztos lesz néhány változás a kezdőcsapatukban.

„Néhány kulcsjátékosunknál fáradtság érezhető – mondta Dárdai, aki pihent játékosokkal akarja felfrissíteni csapatát, ezért Tolga Cigercit, Peter Pekaríkot és Valentin Stockert is a kezdőcsapatba jelöli tervei szerint.

A japán Haragucsi Genki a teljesítőképessége határára érkezett, ezért neki sem ártana a pihenő a magyar szakember szerint.

A térdszalaghúzódással bajlódó Vladimir Daridát biztos nem láthatjuk a Bayern ellen.

„Nem akarom megkockáztatni a játékát, egy teljesen egészséges Vladira van szükségem" – mondta cseh középpályásáról Dárdai, aki valószínűleg a következő héten, a Leverkusen ellen sem veti be Daridát.

Szintén kérdéses az egyaránt sérüléssel küzdő John Anthony Brooks (térd) és Rune Jarstein (csípő) szombati szereplése.

A Bayern már ezen a hétvégén bajnok lehet, ehhez „csak" az kell, hogy legyőzze a Herthát, miközben a Dortmund kikap Stuttgartban.

NÉMET BUNDESLIGA, 31. FORDULÓ
ÁPRILIS 22., PÉNTEK
20.30: Hamburg–Werder Bremen (Tv: Eurosport2)

ÁPRILIS 23., SZOMBAT

15.30: Wolfsburg–Augsburg
15.30: Stuttgart–Borussia Dortmund
15.30: Köln–Darmstadt
15.30: Hertha–Bayern München (Tv: Eurosport2)
15.30: Ingolstadt–Hannover
18.30: Schalke–Bayer Leverkusen (Tv: Eurosport2)

ÁPRILIS 24., VASÁRNAP

15.30: Mönchengladbach–Hoffenheim (Tv: Eurosport2)
17.30: Eintracht Frankfurt–Mainz (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 25 3 2 72–14 +58 78
2. Borussia Dortmund 30 22 5 3 72–30 +42 71
3. Bayer Leverkusen 30 15 6 9 47–33 +14 51
4. Hertha 30 14 7 9 40–36 +4 49
5. Mönchengladbach 30 14 3 13 59–47 +12 45
6. Mainz 30 13 6 11 42–39 +3 45
7. Schalke 30 13 6 11 41–43 –2 45
8. Wolfsburg 30 10 9 11 42–41 +1 39
9. Ingolstadt 30 10 9 11 27–33 –6 39
10. 1. FC Köln 30 9 10 11 32–39 –7 37
11. Darmstadt 30 8 11 11 34–44 –10 35
12. Hamburg 30 9 7 14 35–43 –8 34
13. Hoffenheim 30 8 10 12 35–45 –10 34
14. Augsburg 30 8 9 13 38–48 –10 33
15. VfB Stuttgart 30 9 6 15 46–60 –14 33
16. Werder Bremen 30 8 7 15 42–61 –19 31
17. Eintracht Frankfurt 30 6 9 15 29–49 –20 27
18. Hannover 30 6 3 21 26–54 –28 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik