Gól és győzelem nélkül maradt a Bayern Hamburgban

Vágólapra másolva!
2014.09.20. 15:25
null
Pizarro (jobbra) és a Bayern hiába harcolt, nem tudott gólt szerezni és nyerni Hamburgban (Fotó: Reuters)
Stieber Zoltán végig a pályán volt a Hamburgban, amely hazai pályán gól nélküli döntetlent harcolt ki a Bayern Münchennel a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 4. fordulójának szombati játéknapján. A héten mandulagyulladással kínlódó Szalai Ádám ott ült a kispadon, de nem lépett pályára a Hoffenheimben, amely Stuttgartban aratott 2–0-s győzelemmel folytatta veretlenségi sorozatát.

 

A Hamburg joggal tarthatott a Bayern elleni meccstől, hiszen pocsék formában várta a találkozót (a fordulót megelőzően a legutóbbi három bajnoki meccsén képtelen volt gólt szerezni), ráadásul a közelmúltban nagyon sok pofonba beleszaladt, amit a bajor csapat osztott ki neki. Nem is volt kérdéses, hogy a hazaiak a védekezésre koncentráltak, a címvédő (amely kissé tartalékosan állt fel) sokkal többet birtokolta a labdát, de a kapura nem tudott veszélyes lenni sokszor, erre a legjobb példa, hogy a mérkőzés első lövésére egészen a 16. percig kellett várniuk a szurkolóknak.

GÓL 83 MÉTERRŐL!
• Már az is szenzáció, hogy a szombat délutáni mérkőzések után az abszolút újonc Paderborn áll az élen, de az, hogy a 93. percben Moritz Stoppelkamp 83 méterről lőtt gólt a Hannover üresen maradt kapujába (a kapus az egyenlítés reményében előrement fejelni egy szabadrúgáshoz), egyenesen Bundesliga-rekord!

• A Stuttgart és a Hoffenheim megelőző hat Bundesliga-párbaja mindig hozott gólt az első 15 percben – a vendégek francia támadója, Anthony Modeste gondoskodott róla, hogy ezúttal se történjen másképp. A héten mandulagyulladással kínlódó Szalai Ádám ott ült a kispadon, de nem lépett pályára a végül két góllal nyerő vendégcsapatban.
• A Schalke kétgólos hátrányból pontot mentett, de továbbra is nyeretlenül kullog a sereghajtók között.
• A Mainz esti Dortmund-veréséről ide kattintva olvashat!

A vendéglátóknál a kezdőcsapatban kapott helyet Stieber Zoltán, aki két jó beadással vétette észre magát, az első esetben Dante tisztázott fejjel, a másodiknál Manuel Neuer (aki nem hazudtolta meg önmagát, az első félidőben volt rá példa, hogy egy ívelésnél kirohant a kapujából, majd egészen a felezővonalig vezette a labdát) védett.

A második félidő elején kis híján megszerezte a vezetést a Hamburg: a bal oldalon vezettek támadást a hazaiak, Neuer pedig úgy érezte, hogy megint ki kell rohannia, hogy segítsen a védőin, de erre majdnem ráfázott, Nicolai Müller ugyanis elpörgette mellette a labdát, ami centikkel kerülte el a jobb alsó sarkot.

Érezte is a bajt Pep Guardiola, gyorsan becserélte Xabi Alonsót és Mario Götzét, a Bayern pedig rögtön tempót váltott, és teljesen beszorította ellenfelét a saját kapuja elé. Később Robert Lewandowski is beszállt, de a hazaiak (akik ekkor már tényleg csak a védekezésre összpontosítottak) remekül tartották magukat, amikor a védők nem tudtak takarítani, akkor jött Jaroslav Drobny.

Végül nem született gól a mérkőzésen, a hazaiak megérdemelten tartottak otthon egy pontot, a Bayernnek pedig nem fért bele, hogy átaludt egy teljes félidőt.

BUNDESLIGA, 4. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
VfB Stuttgart–Hoffenheim 0–2 (Modeste 15., Elyounoussi 84.)
Hamburg–Bayern München 0–0
Schalke–Eintracht Frankfurt 2–2 (Choupo-Moting 40. – 11-esből, Draxler 50., ill. A. Meier 15., Russ 24.)
Augsburg–Werder Bremen 4–2 (Baier 14., Verhaegh 45+3. – 11-esből, To. Werner 77., Matavz 92., ill. Selke 3., Di Santo 56. – 11-esből)
Paderborn–Hannover 2–0 (Kachunga 71., Stoppelkamp 93.)
Mainz–Dortmund 2–0 (Okazaki 66., Ginter 74. – öngól)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Paderborn 4 2 2 7–2 +5 8
2. Mainz 4 2 2 7–3 +4 8
3. Hoffenheim 4 2 2 6–2 +4 8
4. Bayern München 4 2 2 5–2 +3 8
5. Bayer Leverkusen 3 2 1 9–5 +4 7
6. Hannover 4 2 1 1 4–3 +1 7
7. Augsburg 4 2 2 7–7 0 6
8. Borussia Dortmund 4 2 2 6–7 –1 6
9. Mönchengladbach 3 1 2 5–2 +3 5
10. 1. FC Köln 3 1 2 2–0 +2 5
11. Eintracht Frankfurt 4 1 2 1 5–5 0 5
12. Werder Bremen 4 3 1 8–10 –2 3
13. Wolfsburg 3 2 1 4–5 –1 2
14. Freiburg 4 2 2 3–6 –3 2
15. Hertha 4 2 2 7–11 –4 2
16. Schalke 4 2 2 5–9 –4 2
17. Hamburg 4 2 2 0–5 –5 2
18. VfB Stuttgart 4 1 3 1–7 –6 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik