Dárdai Pál: Nem kamuzok, ez is csapatmunka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.08. 19:37
null
Egyből egy a Herthával: Dárdai számára „rettentő kevés volt az idő” (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Dárdai Pál 2–0-s mainzi sikerrel mutatkozott be a Hertha BSC kispadján, és a mérkőzés másnapján a Nemzeti Sportnak adott interjút.

– Többször is említette: a mérkőzés napján már nyugodt, hiszen az ön munkája addig tart, és ha elvégezte, amit akart, a meccsen nincs miért izgulnia. Így volt ez Mainzban is?
– Nem egészen – mondta Dárdai Pál. – Egyfelől tényleg rettentő kevés volt az idő, így sokat kellett mérkőzés közben korrigálni, bekiabálni, ki hova menjen, mit csináljon. A csatár legyen kedves ott elkezdeni a letámadást, ahol megbeszéltük, ne ott, ahol éppen eszébe jut – ilyesmik miatt muszáj volt beszólni időnként. Másfelől két, együtt töltött nap után mindenképpen szerencsére volt szükség, hogy idegenben győzzünk, ezt meg nem lehet befolyásolni, és idegesített.

– Azért erre végül nem panaszkodhatott, hiszen nem mindennapi körülmények között jutottak tizenegyeshez, ráadásul kiállították Loris Kariust, a Mainz kapusát.
– Lehet, de előtte volt két óriási helyzetünk, és tarthattunk attól, hogy nagy árat kell fizetnünk azért, ha kihasználatlanul hagyjuk a lehetőségeinket. Nem így lett, és valóban különös körülmények között kaptunk tizenegyest. De ehhez kellett Valentin Stocker, aki a hazaadást követően egy reménytelennek tűnő labda után rohant, és végül megzavarta a kapust. Összességében azt mondhatom, a csapat hetven százalékban megvalósította, amiről beszéltünk, és most lesz egy egész hetünk felkészülni a következő mérkőzésre – vasárnap délután a Freiburg érkezik hozzánk.

– Mit mondott a Hertha játékosainak? Mivel rázta fel őket?
– Azért mindent nem szeretnék elmondani. Voltam Bajnokok Ligája-meccsre készülő Hertha játékosa, a dobogóért vagy éppen a kiesés ellen küzdő csapat játékosa, tudom, mit él át, mit érez a játékos nyomás alatt, de szó sincs arról, hogy varázsló lennék. Dehogyis! Nem kamuzok: ez is csapatmunka, itt is ragyogó munkatársaim vannak, mint otthon, a válogatottnál, akikre nyugodtan rábízhatom magam és a csapatom is. Tudja, azokat az embereket szeretem, akik maguktól dolgoznak, nem kell állandóan a feneküket rugdosni, hogy megmozduljanak.

A DÁRDAI PÁLLAL KÉSZÍTETT TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik