Bundesliga: kölcsönadta a Bayer – lehet, hogy már bánják

Vágólapra másolva!
2017.02.03. 22:32
A Hamburg hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Bayer Leverkusent a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 19. fordulójának nyitó mérkőzésén, ezzel elmozdult a kiesőzónából. A győztes gólt Kirjakosz Papadopulosz fejelte, akit épp a Bayer adott kölcsön a tavaszi szezonra a HSV-nak.

A Hamburg a szezonbeli 19. bajnoki mérkőzésén a 13. különböző védőnégyessel állt fel, de lehet, hogy Markus Gisdol vezetőedző a Diekmeier, Papadopulosz, Mavraj, Ostrzolek összetételű kvartettben megtalálta az ideális felállást.

A HSV védelme olyan jól muzsikált ezen az estén, hogy a Bayer az első félidőben még kaput eltaláló lövésig sem jutott el, a második játékrészben pedig ennek a csapatrésznek a bástyája, Kirjakosz Papadopulosz szerezte meg a hazaiak számára a győztes találatot. A Leverkusentől kölcsönkapott görög középhátvéd a 76. percben fejjel volt eredményes (1–0).

A Hamburg saját közönsége előtt sorozatban a harmadik győzelmét könyvelte el, ezzel feljött a 16. helyre – és pontszámban utolérte a 15. Werder Brement –, míg a Bayer maradt a kilencedik.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
19. FORDULÓ

Hamburg–Bayer Leverkusen 1–0 (Papadopulosz 76.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 18 14 3 1 42–11 +31 45
2. RB Leipzig 18 13 3 2 36–16 +20 42
3. Eintracht Frankfurt 18 9 5 4 23–15 +8 32
4. Borussia Dortmund 18 8 7 3 38–21 +17 31
5. Hoffenheim 18 7 10 1 31–19 +12 31
6. Hertha 18 9 3 6 26–21 +5 30
7. 1. FC Köln 18 7 8 3 27–16 +11 29
8. Freiburg 18 8 2 8 24–30 –6 26
9. Bayer Leverkusen 19 7 3 9 28–29 –1 24
10. Mainz 18 6 4 8 27–31 –4 22
11. Schalke 18 6 3 9 21–20 +1 21
12. Augsburg 18 5 6 7 15–20 –5 21
13. Mönchengladbach 18 5 5 8 18–27 –9 20
14. Wolfsburg 18 5 4 9 17–26 –9 19
15. Werder Bremen 18 4 4 10 22–38 –16 16
16. Hamburg 19 4 4 11 16–35 –19 16
17. Ingolstadt 18 4 3 11 17–29 –12 15
18. Darmstadt 18 2 3 13 12–36 –24 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik