Bundesliga: kapufa kettő is, gól egy sem született Hannoverben

Vágólapra másolva!
2018.08.31. 22:26
Gól nélküli döntetlent játszott egymással a Hannover és a Borussia Dortmund a német Bundesliga 2. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Ugyan az első percekben a Hannover birtokolta többet a labdát, a helyzetek kialakításában egyik csapat sem jeleskedett. Az első kaput találó lövésre egészen a 36. percig kellett várni, ekkor Marius Wolf lapos, jobb alsóba tartó labdáját védte látványos mozdulattal a hannoveri hálóőr, Michael Esser.

A 41. minutumban ismét a hazai kapus volt a főszereplő: Marco Reus közeli, bal alsó sarokba szánt lövésénél mutatott be óriási bravúrt. Egy perccel később a kapufa segítette ki a hannoverieket, ezúttal is Reus járt közel a gólszerzéshez.

Reus és a Dortmund is csak kapufáig jutott a Hannover elleni bajnokin Forrás: AFP
Reus és a Dortmund is csak kapufáig jutott a Hannover elleni bajnokin Forrás: AFP

A fordulást követően a labdabirtoklásban is feljavult a BVB, igaz, a Hannover ekkor sem került alárendelt szerepbe. A hazai kontrákban végig megmaradt a veszély, a dortmundi kapu előtt álló Roman Bürkinek viszont egyszer sem kellett védenie.

Az 59. percben Maximilian Philipp tudott fejelni Waldemar Anton mellől, a labda ezúttal is a kapufán, míg a dortmundi csatár koponyája a hannoveri védő fején csattant. Utóbbiból szerencsére nem lett súlyos sérülés, még ha Philippet hosszasan kellett is ápolni.

A hajrában egy-egy kontra végén bármelyik csapat eldönthette volna a három pont sorsát, a meccslabdát Bobby Wood puskázta el, aki öt méterről, a védők szorításában az egyik blokkolni igyekvő dortmundi játékost trafálta telibe, a lecsorgót pedig így könnyedén gyűjthette be Bürki.

A Dortmund a Leipzig első fordulós kiütése (4–1), a Hannover a Werder Bremen otthonában játszott 1–1 után gazdagodott újabb ponttal.

A BVB keretében nem kapott helyet a Barcelonától a héten kölcsönvett Paco Alcácer.

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ
Hannover
–Borussia Dortmund 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 2 1 1 4–1 +3 4
2. Bayern München 1 1 3–1 +2 3
3. Eintracht Frankfurt 1 1 2–0 +2 3
4. Mönchengladbach 1 1 2–0 +2 3
5. Augsburg 1 1 2–1 +1 3
6. Wolfsburg 1 1 2–1 +1 3
7. Mainz 1 1 1–0 +1 3
7. Hertha 1 1 1–0 +1 3
9. Hannover 2 2 1–1 0 2
10. Werder Bremen 1 1 1–1 0 1
11. Schalke 1 1 1–2 –1 0
12. Fortuna Düsseldorf 1 1 1–2 –1 0
13. VfB Stuttgart 1 1 0–1 –1 0
13. Nürnberg 1 1 0–1 –1 0
15. Hoffenheim 1 1 1–3 –2 0
16. Freiburg 1 1 0–2 –2 0
16. Bayer Leverkusen 1 1 0–2 –2 0
18. RB Leipzig 1 1 1–4 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik