A második félidőben kiütötte a Herthát a Mönchengladbach

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.03. 15:26
null
Haragucsi Genki (jobbra) és a Hertha csúnyán elbukott Mönchengladbachban (Fotó: Reuters)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 28. fordulójának vasárnapi játéknapján a Dárdai Pál által irányított Hertha 5–0-s vereséget szenvedett a Mönchengladbach vendégeként, ennek ellenére továbbra is tartja harmadik helyét a tabellán.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Meglehetősen eseménytelenül indult a két Bajnokok Ligája-aspiráns összecsapása, a Dárdai Pál által irányított Hertha mönchengladbachi vendégjátéka. Az első helyzet rögtön gólt is eredményezett a 14. percben: egy hazapasszolt labdát Rune Jarstein Mahmoud Dahoudhoz játszott, aki azonnal Thorgan Hazard-hoz továbbított, ő pedig tizenegy méterről a kapus lába között a kapu közepébe gurított (1–0).

Góljával Hazard lett 2016-ban az első Bundesliga-játékos, aki az első félidőben a Hertha hálójába talált, és ha már így belejött, majdnem újra betalált, ám a 45. percben Jarstein remek vetődéssel szögletre tolta a kiszorított helyzetből leadott lövést.

A második félidőre meglehetősen rossz előjelekkel léphetett pályára a Hertha, hiszen legutóbbi 24 bajnokijából egyet sem nyert meg (2 döntetlen és 22 vereség), amelyen hátrányban kezdte a második negyvenöt percet.

A statisztika nem hazudott, a Hertha nem tudott felpörögni a második félidőre, a 60. percben újra a hazaiak találtak a hálóba. Oscar Wendt bal oldali lapos beadása után Fabian Johnson készítette le a labdát André Hahnnak, aki tizenegy méterről ráfordult a kapura, és a jobb felső sarokba bombázott (2–0).

A találkozót a 76. percben döntötte el a Mönchengladbach: remek kontra végén Patrick Herrmann beadása után Hazard közeli lövését még védte Jarstein, a kipattanóra Herrmann érkezett a legjobban, és közelről az üres kapuba passzolta a labdát (3–0).

A győzelem bebiztosítása után sem álltak le a hazaiak, tovább folytatták a gólgyártást. A 80. percben Dahoud labdaszerzése után Thorgan Hazard-t indította, aki a tizenhatoson belülről lőtt, a labda pedig a menteni igyekvő Lustenberger lábáról a kapus felett a hálóba perdült (4–0), majd öt perccel később a csereként két perccel korábban beálló Ibrahima Traoré passzolt Jarstein lába között a jobb alsóba, kialakítva az 5–0-s végeredményt.

A tabellán továbbra is tartja harmadik helyét a Hertha, ám előnye három pontra csökkent a Leverkusennel és a Mönchengladbachhal szemben.

ÖSSZEFOGLALÓ

A forduló záró mérkőzése a Hoffenheim–Köln összecsapás volt, melyen a „kecskések” Simon Zoller góljával szerezték meg a vezetést, és tartották is a hajráig. A 91. percben aztán egy bal oldalról beadott labdát Timo Horn, a kölniek kapusa kitolt – elsőre úgy tűnt, akár hagyhatta is volna, mert a labda a kapu felé kanyarodott, ám valószínűleg elment volna –, Kevin Volland pedig éles szögből belőtte a kipattanót.

NÉMET BUNDESLIGA
28. FORDULÓ

Mönchengladbach–Hertha
50 (T. Hazard 14., 80., Hahn 60., Herrmann 76., Traoré 85.)
Hoffenheim–Köln 1–1 (Volland 91., ill. Zoller 69.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 28 23 3 2 66–13 +53 72
2. Borussia Dortmund 28 21 4 3 67–28 +39 67
3. Hertha 28 14 6 8 37–32 +5 48
4. Mönchengladbach 28 14 3 11 59–44 +15 45
5. Bayer Leverkusen 28 13 6 9 42–33 +9 45
6. Mainz 28 13 5 10 39–35 +4 44
7. Schalke 28 13 5 10 39–38 +1 44
8. Wolfsburg 28 10 8 10 39–37 +2 38
9. Ingolstadt 28 9 9 10 26–31 –5 36
10. Hamburg 28 9 7 12 34–38 –4 34
11. 1. FC Köln 28 8 10 10 29–35 –6 34
12. VfB Stuttgart 28 9 6 13 45–56 –11 33
13. Darmstadt 28 6 11 11 30–43 –13 29
14. Hoffenheim 28 6 10 12 31–44 –13 28
15. Werder Bremen 28 7 7 14 38–57 –19 28
16. Augsburg 28 6 9 13 35–47 –12 27
17. Eintracht Frankfurt 28 6 9 13 29–44 –15 27
18. Hannover 28 5 2 21 22–52 –30 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik