Bundesliga: Dárdai a Dortmund edzőjét kritizálta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.12. 17:56
Dárdai Pál csapatának egyértelmű célja, hogy a hétvégi forduló után is a Dortmund előtt álljon a tabellán. A fővárosi gárda ezt csak úgy tudja elérni, ha a péntek esti csúcsmeccsen legalább egy pontot szerez a Borussia vendégeként.

Dárdai kiakadt Thomas Tuchel előző forduló utáni nyilatkozatán, amelyben azt fejtegette a kollégája, hogy a játékvezetők megengedik az ellenfeleknek, hogy keményebben játsszanak a BVB ellen.

„Ez már a harmadik meccsünk volt, hogy az ellenfél legalább hússzor szabálytalankodott. Ez nem sport, ez minden határon túltesz” – mondta Tuchel, erre reagált most mérgesen Dárdai.

„Amit Tuchel mondott, pont olyan téma, amiről az edzők egymás között beszélnek a meccs után. Azzal, hogy a sajtó elé állt, nyíltan üzent a játékvezetőknek – mondta Dárdai. – Ha pénteken a mérkőzés első szabálytalanságáért sárga lappal büntet a bíró, akkor az Thomas Tuchel harsány reklamálása miatt lesz. A Hamburg ellen is voltak számunkra kedvezőtlen ítéletek, mégsem reklamáltunk.”

„El kellett volna ismernie, hogy a Leverkusen jól játszott. Én legalábbis ezt teszem – folytatta Dárdai, aki a Leverkusenéhez hasonló játékot ígért. – Egészséges agresszivitás van a játékunkban, ami miatt kellemetlen ellenünk játszani.”

A csapat klubmenedzsere, Michael Preetz hozzátette, a Leverkusen nagyon jól játszott a Dortmund ellen, és a Herthában is megvan az a stabilitás és agresszió, ami a Dortmund ellen kell. Hogy Dárdai számíthat-e a pénteki találkozón Fabian Lustenbergerre, az a csütörtöki napon dől el. Ha nem, arra is van már forgatókönyve a trénernek, ebben az esetben John Brooks helyettesítené a svájcit a védelemben, a védekező középpályás szerepét pedig a fiatal Niklas Stark töltené be.

Korában arról is beszámoltunk, hogy Haragucsi Genki játéka is kérdéses lehet, hiszen a japán futballista hosszú utazáson van túl, kedden még Ausztráliában lépett pályára. Dárdai azonban nem aggódik: „Nincs gond, teletömjük gulyással, rendben lesz!”

A Dortmundban sérülés miatt nem léphet pályára Szokratisz Papasztathopulosz, Gonzalo Castro, Lukasz Piszczek, André Schürrle és Raphael Guerreiro sem, Ousmane Dembélé játéka pedig kérdéses. Marco Reus sérülését követően már a csapattal edz, ha nem is kezdőként, de Tuchel bevetheti a Hertha ellen.

OKTÓBER 14., PÉNTEK
NÉMET BUNDESLIGA
7. FORDULÓ

20.30: Dortmund–Hertha (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 6 5 1 16–2 +14 16
2. Hertha 6 4 1 1 11–7 +4 13
3. Borussia Dortmund 6 4 2 16–6 +10 12
4. 1. FC Köln 6 3 3 10–3 +7 12
5. RB Leipzig 6 3 3 11–5 +6 12
6. Bayer Leverkusen 6 3 1 2 10–7 +3 10
7. Hoffenheim 6 2 4 11–9 +2 10
8. Eintracht Frankfurt 6 3 1 2 8–6 +2 10
9. Mönchengladbach 6 3 1 2 10–10 0 10
10. Freiburg 6 3 3 7–9 –2 9
11. Mainz 6 2 2 2 12–11 +1 8
12. Augsburg 6 2 1 3 5–8 –3 7
13. Wolfsburg 6 1 3 2 4–7 –3 6
14. Darmstadt 6 1 2 3 4–12 –8 5
15. Werder Bremen 6 1 1 4 7–17 –10 4
16. Schalke 6 1 5 6–10 –4 3
17. Ingolstadt 6 1 5 3–12 –9 1
18. Hamburg 6 1 5 2–12 –10 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik