Bundesliga 2.: győzött, ezzel ismét az élvonalban a Nürnberg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.06. 17:41
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 33. fordulójában 2–0-ra nyert a Nürnberg, ezzel négy év után a következő szezonban ismét a Bundesligában szerepelhet.

Az már az előző fordulóban eldőlt, hogy a Fortuna Düsseldorfott lehet nyártól a német élvonalban, most pedig az 1. FCNürnberg is biztossá tette helyét. A kérdés már csak az, hogy melyikük lesz a bajnok, ez pedig nem is dőlhetne el más mérkőzésen, mint kettejük jövő heti találkozóján. a Fortuna Düsseldorfott lehet nyártól a német élvonalban, most pedig az 1. FCNürnberg is biztossá tette helyét. A kérdés már csak az, hogy melyikük lesz a bajnok, ez pedig nem is dőlhetne el más mérkőzésen, mint kettejük jövő heti találkozóján.

Az is biztossá volt, hogy a Holstein Kiel (az együttes még sosem szerepelt a Bundesligában) a harmadik helyen végez, így osztályozót játszhat majd a Bundesliga 16. helyezettjével.

Korábban már kiderült, hogy az 1. FC Kaiserslautern kiesett, izgalom azonban marad bőven a jövő hétre. Ami biztos, hogy a 10. helyen álló St. Pauli már semmiképp nem eshet ki, azonban a hamburgi gárdától lefelé matematikailag bármelyik csapat gondban lehet.

Megyeri Balázs és Pintér Ádám nem volt ott a Greuter Fürth keretében.

Az utolsó előtti forduló eredményei:


AZ ÁLLÁS:

Fotó: bundesliga.de

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik