Bundesliga 2.: történelmi mélypont, kiesett a Kaiserslautern

Vágólapra másolva!
2018.04.27. 20:22
null
Halil Altintop sem tudott segíteni a csapatnak (Fotó: AFP)
Hat másodosztályú szezon után a 2018–2019-es idényt a német harmadosztályban kezdheti meg Németország egyik patinás csapata, az 1. FC Kaiserslautern. Az ország „vörös ördögei” pénteken a Bielefeld otthonában kaptak ki 3–2-re, így már matematikailag is biztossá vált a búcsú.

A Lautern a Bundesliga megalapítása óta (1963–1964) egészen 1996 nyaráig végig a német élvonalban szerepelt, majd a kiesés után is csak egy szezont szerepelt a másodosztályban, utána visszajutott és azonnal bajnok lett – Szűcs Lajossal és Hrutka Jánossal.

A gárda aztán 2006-ban ismét kiesett, 2010-ben visszajutott, majd 2012 ősze óta a második vonalban szerepel. Az utóbbi években már a feljutás közelébe sem került az együttes, két évvel ezelőtt a 10., egy éve a 13. helyen végzett a 18 csapatos másodosztályban.

A harmadosztályban tehát még egyáltalán nem szerepelt a Kaiserslautern, amely most 32 meccs után 29 ponttal az utolsó a tabellán. A 16. helyen álló, osztályozó pozícióban lévő St. Paulinak 37 pontja van.

A Kaiserslautern négyszeres német bajnok, kétszeres Német Kupa-győztes.

BUNDESLIGA 2.,
32. FORDULÓ

Bielefeld–Kaiserslautern 3–2 (0–1)
Kiállítva: Kessel 61. (Kaiserslautern)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik