Bayern: dührohamot kapott az öltözőben a csapat sztárja?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.05. 13:18
null
Niko Kovac csapata kisebb hullámvölgyben van (Fotó: AFP)
A Bild arról ír, hogy James Rodríguez, a Bayern München labdarúgócsapatának kolumbiai játékosa még a múlt héten dührohamot kapott a gárda öltözőjében.

A német lap úgy tudja, amikor Nikoc Kovac vezetőedző nem volt az öltözőben, James dühösen azt mondta a többiek előtt, hogy: „Münchenben vagyunk, ez nem Frankfurt.”

A 27 éves játékos a hírek szerint elégedetlen a helyzetével, úgy érzi, a kelleténél többet mellőzi őt a csapat trénere. James eddig ötször kapott lehetőséget ebben a bajnoki szezonban, kezdő azonban csak kétszer volt (két gól, egy gólpassz a mérlege).

Állítólag azt sem nézik túl jó szemmel a bajor futballisták, hogy Kovac gyakran horvátul beszél a játékosok jelenlétében is Robert Kovac másodedzővel, a kapusedző Toni Tapaloviccsal és a bosnyák sportigazgató Hasan Salihamidziccsal.

A Bayern München három tétmérkőzés óta nyeretlen, a múlt héten hazai pályán 1–1-et játszott az Augsburggal, 2–0-ra kikapott Berlinben Dárdai Pál Herthájától, majd szintén az Allianz Arénában 1–1-re végzett az Ajax elleni meccsen a Bajnokok Ligájában.

Uli Hoeness klubelnök a minap úgy nyilatkozott, hogy veszélyes játékot játszik a vezetőedző azzal, hogy a korábbinál sokkal többet forgatja a játékosokat a keretben. „A döntés viszont az edző kezében van, övé a felelősség és ő az, aki könnyen kitörheti a nyakát, ha rosszul határoz.”

A Bayern minden bizonnyal él az opciós jogával, és hamarosan végleg megvásárolja a Real Madridtól a jelenleg kölcsönben futballozó James Rodríguezt.

Niko Kovac csapata legközelebb szombaton, a Borussia Mönchengladbach ellen lép pályára a Bundesligában.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: nem hatotta meg Olise-t az Auckland szenvedése

Klub-vb
8 órája

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
Tegnap, 19:58

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38
Ezek is érdekelhetik