Bayern: a Liverpool ásza majdnem Münchenben kötött ki, de valami „nem klappolt”

T. I.T. I.
2019.12.02. 15:49
null
Sadio Mané Salzburgból Münchenbe költözhetett volna (Fotó: AFP)
Ha a Bayern München terve összejön, az európai labdarúgás elmúlt pár idénye egészen másként alakul: a bajorok 2014-ben ajánlatot tettek a ma már a Liverpoolban szárnyaló Sadio Manéért, a szenegáli támadó azonban váratlanul inkább a Southamptont választotta. Minderről a Bayern vezérigazgatója, Karl-Heinz Rummenigge beszélt egy lapinterjúban.

 

„Érdeklődtünk Mané iránt, de valahogy nem állt össze a dolog, valami nem klappolt" – ismerte el Rummenigge a Bildnek adott interjúban. A német lap megjegyzi, mindez 2014-ben történt, nem sokkal azután, hogy a Red Bull Salzburg 3–0-ra legyőzte a bajorokat egy felkészülési mérkőzésen. A találkozón Mané maga is gólt szerzett.

„Inkább a Southamptonba ment, majd onnan a Liverpoolhoz. Sajnálatos dolog” – folytatta a Bayern vezérigazgatója. A Bild cikke úgy fogalmaz: Mané személyes döntése volt, hogy inkább a Premier League-et preferálta a Bundesligával szemben, még akkor is, ha egy középcsapatról volt szó az akkori Southampton esetében, szemben az előző évi BL-győztessel.

Egész döbbenetes belegondolni, hogy az azóta már a Liverpoolban 143 tétmérkőzést lejátszó és 71 gólt szerző, a 2018–2019-es BL-győzelemben, és az azt megelőző, döntőig tartó menetelésben is oroszlánrészt vállaló Mané 23 millió euró körüli összegért lehetett volna a Bayerné. Főleg, ha hozzátesszük, hogy ma már jóval 120 millió fölé becsülik a szenegáli értékét...

A Bild arra is emlékeztet, 2017-ben szintén egy salzburgi tehetségről, a francia korosztályos-válogatott Dayot Upamecanóról maradt le kevéssel a Bayern. A bekk végül a Red Bull-csoporton belül váltott és a Leipzig futballistája lett.

Korábbi cikkében a német lap utal rá, talán nem véletlen, hogy a Salzburg sem feltétlen akart a müncheniekkel megállapodni, a Lipcse fokozatos megerősödésével számolva, nem szerették volna a cégcsoporthoz tartozó klub lehetséges riválisát erősíteni.

Kérdés, hogy 2014-ben, mikor az RB Leipzig épp a másodosztályba jutott fel, ez mennyiben lehetett stratégiai szempont...

Mindenesetre Mané útja egészen másként alakult, mint Münchenben remélték. A Bajnokok Ligája előző kiírásában pedig testközelből tapasztalhatták meg, mennyire sajnálatos, hogy nem jött össze számukra az üzlet: a nyolcaddöntőben a liverpooli szélső duplázott az Allianz Arénában, s ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett a Bayern kiejtésében.

Legfrissebb hírek

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

Magyaros nyolcaddöntő, kilencgólos meccsek, és őrült elődöntő – a BL-idény tíz legérdekesebb mérkőzése

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:46

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

653 gól, 623 sárga lap, jubileumok, klubrekordokok és egy kapusgól – a BL-idény számokban

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 12:44

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47
Ezek is érdekelhetik