A Mainz topkluboknak épít fel játékosokat, Szalai a példa

Vágólapra másolva!
2013.07.09. 16:57
null
A Mainz klubigazgatója példaként állítja Szalait: a magyar csatár remek vétel volt (Fotó: Reuters)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Mainz klubhonlapja nagyinterjút készített a klubmenedzser Christian Heidellel, aki úgy véli: a vezetőség megfelelő döntést hozott Szalai Ádám Schalkéba engedésével, és a magyar csatár „felépítése”, majd továbbadása teljesen beleillik a klub játékospolitikájába.

 

„A mi szerepünk a Bundesligában játékosok felépítése és fejlesztése. Néhány éve azt a politikát követjük, hogy ezeket a játékosokat lehetőség szerint a Bundesligán belül csak a topkluboknak adjuk el. Pontosan ez történt Szalai Ádám, Jan Kirchhoff vagy André Schürrle esetében is. Ha Ádám szerződését nem hosszabbítjuk meg idejekorán, akkor most lejáró szerződéssel ingyen igazolható lett volna – és sokan érdeklődtek iránta. Pont ezért fogadtuk el, hogy az új szerződésébe belekerüljön egy kivásárlási záradék is, és ebből most Ádám is profitál, meg mi is. Őszintén és nyíltan járt el mindkét fél az ügyben, így nincs mellékíz a szánkban: a legjobbakat kívánjuk Ádámnak a schalkés időszakához. A mi feladatunk, hogy most felépítsük erre a szintre a következő játékost” – világította meg a Szalai-átigazolás hátterét Heidel.

Heidel Szalait példaként hozta fel a klub játékosfejlesztési politikája szempontjából is.

„Az anyagi lehetőségeink nem teszik lehetővé, hogy mindig megvegyük a megfelelő szintű játékosokat, így fel kell építenünk őket. Ezért olyan futballistákat keresünk, akikben megvannak az általunk megkívánt képességek, de talán nem tudtak még teljesen kifejlődni. A mi feladatunk a fejlesztés, és Thomas Tuchel olyan edző, aki ki tudja hozni a legjobbat a játékosokból. Ez az alap, amelyre az egyesületünk épül, és a modell az elmúlt években remekül működött. Nicolai Müller vagy Szalai Ádám kiváló példa erre a fejlesztési-fejlődési folyamatra. Az egyikük a másodosztályból érkezett, a másikuk a spanyol harmadosztályból. Most pedig? Ádámot nyolcmillió euróért adtuk el, Nicolai pedig kétszeres A-válogatott játékos.”

A Mainz játékospolitikája egyelőre minden szempontból sikeres: a csapat stabil tagja a Bundesligának, az okos átigazolási munkát pedig többek között a klub jó anyagi helyzete dicséri. A 2011–12-es üzleti évben a Mainz 7.5 millió eurós adózás előtti nyereséget mutatott fel, árbevétele 68.3 millió euró – mindkét adat klubtörténeti rekordot jelent.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik