Bundesliga: Eb-ellenfelünket választotta a VfB Stuttgart támadója

Vágólapra másolva!
2023.12.07. 13:46
null
Deniz Undav (Fotó: Getty Images)
Deniz Undav, a VfB Stuttgart törökországi származású – de kurd nemzetiségű – csatára beszélt Julian Nagelsmann szövetségi kapitánnyal, és ezután úgy döntött, a jövőben a magyarokkal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő német labdarúgó-válogatott rendelkezésére áll.

A 27 éves játékos a mostani évadban már nyolc gólnál jár a Bundesligában, ezzel felkeltette a nationalelf szakvezetőjének érdeklődését.

„Természetesen ha lehetőséget kapok arra, hogy a német válogatottban szerepelhessek, élni szeretnék vele” – mondta a csatár szerda este, miután csapatával kiejtették a Borussia Dortmundot a Német Kupa nyolcaddöntőjében.

Nagelsmann a helyszínen tekintette meg a mérkőzést.

„El sem akartam hinni – mondta a szövetségi kapitány telefonhívásáról Undav, aki a Brightontól kölcsönben szerepel Stuttgartban. – Jót beszélgettünk, a többit pedig majd meglátjuk.”

Magyarország a jövő évi Eb A-csoportjában először június 15-én Svájc ellen lép pályára Kölnben, majd négy nappal később a házigazda németekkel, június 23-án pedig Skóciával játszik, egyformán Stuttgartban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik