Hertha: Dárdai kiakadt az újságíró „pimasz” kérdésére, megvédte kollégáját

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.11.03. 14:31
null
Dárdai Pál kiállt edzőkollégája mellett (Fotó: Imago Images)
Mint arról beszámoltunk, a német labdarúgó 2. Bundesligában szereplő Hertha BSC 3–0-s győzelemmel ejtette ki az élvonalbeli Mainzot a Német Kupa legjobb 16 közé jutásért rendezett fordulójában. A lefújást követő sajtótájékoztatón a Bild kemény kérdéseket intézett a mainziak azóta menesztett vezetőedzőjéhez, akit ezután a berlinieket irányító Dárdai Pál a védelmébe vett.

 

„Ez után a kilátástalan mérkőzés után hogy érzi, még mindig ön a megfelelő edző a Mainz kispadjára?” – így szólt a német bulvárlap újságírójának első kérdése, aki az iránt is érdeklődött, hogy Bo Svensson vezetőedző beszélt-e már klubja vezetőségével a kiesés óta.

„Nem egészen tartom korrektnek ezt a kérdést. Egy kiváló kolléga ül itt mellettem. Futballszakmai és emberi szempontból is csak jókat hallottam róla. Ezután így direktben megkérdezni, hogy meddig leszel még az edző… Ez szerintem kemény és pimasz dolog. A folytatásról a klubvezetőség és az edző maga dönt, nem pedig az újságírók. Sajnálom, de mérges vagyok emiatt” – mondta el Dárdai Pál.

Bo Svenssont menesztette a Mainz (Fotó: Getty Images)
Bo Svenssont menesztette a Mainz (Fotó: Getty Images)

A Hertha edzője hiányolta a tiszteletet Bo Svensson iránt, akit a legjobbak közül valónak nevezett.

„Ma a győztest kellene dicsérni és nem a vesztest kellene még gyengébbé tenni” – tette hozzá Dárdai.

Bo Svenssont végül kirúgta a Mainz, helyét szombattól az U23-as csapatot irányító Jan Siewert veszi át.

A mérkőzésről bővebben itt olvashat!

A JELENET VIDEÓN


NÉMET KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Hertha BSC (II.)
–Mainz 3–0
A mérkőzésről bővebben itt olvashat!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik