Gyász: 25 éves korában elhunyt a német csapat szélsője

Vágólapra másolva!
2023.11.28. 22:07
Huszonöt éves korában elhunyt Agyemang Diawusie, a német labdarúgó 3. Ligában szereplő Jahn Regensburg korábbi német utánpótlás-válogatott szélsője – adta hírül klubja kedden a Facebook-oldalán.

„Egyesületünket sokkolta, ami történt, nagyon megérintett bennünket ez a tragikus eset” – közölték Facebook-oldalukon. A haláleset körülményeiről egyelőre semmit sem tudni – írja a Kicker.

A berlini születésű ghánai-német Agyemang Diawusie Regensburgban kezdte a pályafutását, majd még fiatalon az RB Leipzig akadémiájára került – a felnőttek közé azonban nem tudta beverekedni magát. Bemutatkozhatott a német U15-ös, majd az U19-es válogatottban is, eközben profi játékossá válva több másod-, illetve harmadosztályú klubban szerepelt. Idén nyáron tért vissza a Jahnhoz. Utoljára november 4-én, az 1860 München elleni 1–0-s győzelem során lépett pályára, akkor 39 perc után lecserélték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik