Bundesliga: „Az erőm fogy” – karrierje végéről beszélt Sallaiék edzője

Vágólapra másolva!
2023.10.24. 10:04
null
Christian Streich úgy érzi, egyre fogy az ereje (Fotó: Getty Images)
Saját bevallása szerint halványul az ereje, de csak a Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburgnál szeretne edzősködni az 58 éves Christian Streich, aki egy interjúban arról beszélt, hamarosan véget érhet a karrierje.

 

Christian Streich 2012-ben vette át a Freiburg irányítását, jelenleg ő a leghosszabb ideje aktív vezetőedző a német élvonalban. A játékos-pályafutása nagy részét is Freiburgban töltő szakember 1995-ös visszavonulása óta több pozíciót is betöltött Freiburgban, volt az U16-os és az U19-es csapatok edzője, majd 2007 és 2011 között másodedzőként tevékenykedett a felnőtteknél, a vezetőedzői pozíciót pedig 2012 januárja óta tölti be.

Az 58 éves szakember irányításával Sallai Rolandék kiválóan teljesítettek a 2022–2023-as idényben, hiszen a Bundesligában a nemzetközi kupaindulást érő 5. helyen zártak, a Német Kupában elődöntőig, az Európa-ligában nyolcaddöntőig meneteltek, így nem véletlen, hogy Streich szerződését tavasszal ismét meghosszabbították – a Kicker úgy tudja, a vezetőedző újabb egy évadra írt alá.

„Úgy érzem, öregszem. Az erőm egyre fogy” – mondta Streich a 11 Freunde-nak adott interjúban karrierje végéről.

„Egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy azon gondolkodom: mennyi energiájuk maradt a játékosoknak. Amikor rájövök, hogy ez már nem elég és a játékosoknak valaki fiatalabbra van szükségük, akkor abbahagyom” – fogalmazott Sallai Roland edzője, akinek irányításával a csapat egyelőre hullámzóan teljesít az új idényben, hiszen nyolc forduló után négy győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel áll a tabella nyolcadik helyén.

Streich arról is beszélt, hogy gyakran feltette magának a kérdést, hogy van-e elég energiája ehhez az intenzív munkához, de a válasz eddig mindig pozitív volt, ugyanakkor minden évben szerette volna újraértékelni a helyzetet.

A Freiburghoz ezer szállal kötődő Streichot arról is kérdezték, dolgozna-e másik klubnál.

„Ez számomra már nem választható” – zárta rövidre a kérdést a Freiburg vezetőedzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik