Hertha: Lehet, nem vagyunk elég erősek a másodosztályhoz – Dárdai Pál

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 12:20
null
Dárdai Pál nem elégedett a pályán látottakkal (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Hertha BSC 3–0-ra kikapott a Hamburg vendégeként a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (2. Bundesliga) 3. fordulójában, ezzel továbbra is a tabella utolsó helyén áll. A mérkőzés után a berliniek vezetőedzője, Dárdai Pál értékelt.

„Ez nagyon furcsa. Jénában fesztivált rendeztünk, látványosan játszottunk, a bajnokságban viszont szenvedünk, nem tudjuk állandósítani a játékunkat és nem jutunk el komoly helyzetekig” – vette sorra csapata problémáit Dárdai Pál.

„Ezzel együtt komoly egyéni hibákat követtünk el az első félidőben, úgy is mondhatnám, hogy öngólokat szereztünk – folytatta. – Még beletelik néhány hétbe, hogy megszokjuk a liga szintjét. A játékvezetők elnézőbbek a kemény belépőkkel szemben, nem kell megismételnem magam, ez egy kemény bajnokság, amit meg kell szoknunk.”

A magyar szakember fő problémája az volt, hogy az edzésen látott játékintenzitás és minőség nem köszönt vissza a mérkőzéseken.

„Ezen a héten például úgy gondoltam, hogy ha az edzésen látott játékot produkáljuk Hamburgban, akkor nyert ügyünk van. Ehhez képest nem lett belőle semmi, noha az edzéseken és az öltözőben minden tökéletes. Lehet, hogy a minőségünkkel van a gond – lehet, hogy nem vagyunk elég erősek a másodosztályhoz” – summázta gondolatait Dárdai a Kickernek.

A Hertha BSC három forduló után három vereséget jegyez, így pont és rúgott gól nélkül áll a tabella utolsó helyén. A berlini együttes a következő fordulóban a Greuther Fürth gárdáját fogadja.

NÉMET 2. BUNDESLIGA
3. FORDULÓ
Hamburger SV–Hertha BSC 3–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik