Bundesliga: a Dortmund 3–0-val dolgozta fel a liverpooli traumát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.17. 17:35
null
Ez sima volt: Kagava (jobbra) és a duplázó Ramos 3–0-s sikert ünnepelhetett (Fotó: AFP)
A Borussia Dortmund labdarúgócsapata a német Bundesliga 30. fordulójában hazai pályán sima, 3–0-s győzelmet aratott a Hamburg fölött. A forduló záró mérkőzésén a Mainz hazai pályán kapott ki 3–2-re a Kölntől.

A liverpooli trauma és El-kiesés után Thomas Tuchel megint alaposan felforgatta a csapatát, a csütörtökihez képest nyolc új játékos volt a kezdőben – a HSV azonban így sem jelentett problémát a Dortmundnak. Egyébként a Liverpool sem tett másként, a hihetetlenül intenzív kupacsata után Jürgen Klopp tíz helyen változtatott a kezdőcsapatán...

A HSV a 38. percig tartotta magát Dortmundban, közben elveszítette egyik meghatározó emberét, a sérülés miatt lecserélt Pierre-Michel Lasoggát. A 0–0-ból Christian Pulisic csinált 1–0-t – a tinédzser Kagava Sindzsi előkészítése után szerezte meg az első Bundesliga-gólját –, majd a félidő vége előtt Adrián Ramos duplázta meg a fekete-sárgák előnyét.

A HSV-nek így sem lett volna sok esélye, a kapus René Adler kiállítása után pedig pláne nem volt – a hamburgiak ezután már leginkább csak a különbség minimalizálására törekedhettek, és végül (Ramos 86. percben esett újabb találata után) háromgólos vereséggel hagyták el Dortmundot.

MAINZ–1. FC KÖLN

A Mainz egy esetleges győzelemmel feljöhetett volna egy ponttal a Hertha mögé, az 5. helyre, de a Köln elleni 2–3 után marad hatodik.

Pedig úgy indult a meccs a Coface Arenában, hogy a hazaiak ünnepelhetnek: Jhon Córdoba és Leon Balogun góljával a 49. percben már 2–0-ra vezettek. Ezt követte a kölni feltámadás: Marcel Risse a 64. percben szépített, a csereként beállt Milos Jojics a 74.-ben egyenlített, majd a hajrában Anthony Modeste állította be – szezonbeli tizenkettedik bajnoki góljával – a végeredményt.

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Borussia Dortmund–Hamburger SV 3–0 (Pulisic 38., A. Ramos 44., 86.)
Mainz–1. FC Köln 2–3 (J. Córdoba 9., Balogun 49., ill. Risse 64., Jojics 74., Modeste 82.)


AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 25 3 2 72–14 +58 78
2. Borussia Dortmund 30 22 5 3 72–30 +42 71
3. Bayer Leverkusen 30 15 6 9 47–33 +14 51
4. Hertha 30 14 7 9 40–36 +4 49
5. Mönchengladbach 30 14 3 13 59–47 +12 45
6. Mainz 30 13 6 11 42–39 +3 45
7. Schalke 30 13 6 11 41–43 –2 45
8. Wolfsburg 30 10 9 11 42–41 +1 39
9. Ingolstadt 30 10 9 11 27–33 –6 39
10. 1. FC Köln 30 9 10 11 32–39 –7 37
11. Darmstadt 30 8 11 11 34–44 –10 35
12. Hamburg 30 9 7 14 35–43 –8 34
13. Hoffenheim 30 8 10 12 35–45 –10 34
14. Augsburg 30 8 9 13 38–48 –10 33
15. VfB Stuttgart 30 9 6 15 46–60 –14 33
16. Werder Bremen 30 8 7 15 42–61 –19 31
17. Eintracht Frankfurt 30 6 9 15 29–49 –20 27
18. Hannover 30 6 3 21 26–54 –28 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik