UEFA: újabb tanácskozás, eldőlhet a meccsek új időpontja

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.03.30. 15:49
null
Az UEFA újabb tanácskozásra hívta a tagországokat, a koronavírus miatt ezúttal is csak digitálisan (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos oldalán közölte, hogy április elsejére újabb tanácskozást hívott össze, amelyen mind az 55 tagország képviselteti magát. A mérkőzések új időpontjának kijelölése mellett a szerződésekről és átigazolásokról is tárgyalnak.

 

Az UEFA a koronavírus-járvány miatt két akciócsoportot állított fel, amelyek a nemzetközi kupák, valamint a válogatott mérkőzések átszervezésén dolgoznak. Az európai szövetség közlése szerint a szerdai konferencia-beszélgetésen a tagországok főtitkárai elé tárják javaslataikat az új időpontokkal kapcsolatban.

Arról már korábban beszámoltunk,hogy az idén nyárra kiírt Európa-bajnokságot jövő nyárra halasztották,valamint arról is,hogy a három nemzetközi kupasorozat (Bajnokok Ligája, Európa-liga, női Bajnokok Ligája) döntőit elhalasztották. Ezek időpontját – a kontinenstornával szemben – még nem tudjuk, a szerdai megbeszélésen az UEFA a tagországok képviselőivel vitatja meg javaslatait.

Legfrissebb hírek

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
5 órája

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

Világi Oszkár: Még van esélyünk megőrizni a pozíciónkat

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 09:04

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15
Ezek is érdekelhetik