U17-es vb: Anglia 0–2-ről 5–2-re verte a spanyolokat a döntőben!

Vágólapra másolva!
2017.10.28. 18:24
null
Az angol fiatalok visszavágtak az Eb-döntős vereségért (Fotó: Twitter)
Az angol U17-es labdarúgó-válogatott nyerte meg a korosztályos világbajnokságot, mivel a döntőben kétgólos hátrányból fordítva 5–2-re legyőzte az Európa-bajnok Spanyolországot.

A világbajnokság döntőjében megismétlődött a kontinensviadalon látott finálé, amelyben a spanyolok a ráadás hatodik percében menekültek meg, és végül tizenegyesekkel nyertek.

Sokkal jobban indult a meccs ezúttal Spanyolország számára, Sergio Gómez a 10. és a 31. percben is betalált, így hamar kétgólos előnybe került a csapata (0–2).

Az első félidő zárásaként viszont jött a negyeddöntőben és az elődöntőben összesen hatszor eredményes Brewster, és fejesével szépített (1–2).

Egyórányi játékhoz közeledve Sessegnon újabb jobb oldali beadása után Gibbs-White talált be közelről, a 69. percben pedig már vezettek az angolok: ezúttal Hudson-Odoi passzát követően Foden érkezett a hosszún (3–2).

Hiába próbálkoztak a spanyolok, újabb gólt már nem tudtak szerezni, sőt a végén nagyon beleszaladtak a késbe: előbb egy szabadrúgás után Guéhi volt eredményes, majd Foden szerzett újabb gólt, így a „háromoroszlánosok” 5–2-re nyertek, és az első U17-es vb-aranyukat zsebelhették be.

LIVERPOOLI GÓLKIRÁLY
Rhian Brewster csendesen kezdett, hiszen a negyeddöntőig csupán egyszer volt eredményes, az utolsó három meccsen viszont hétszer is, így 8 találattal gólkirály lett. Az angol csapat 24–6-os gólkülönbséggel zárta a viadalt.

Félelmetes az angol utánpótláscsapatok 2017-es mérlege: az U17-esek Eb-döntő után vb-aranyat szereztek, az U19-esek Eb-t, az U20-asok vb-t nyertek, az U21-esek az Eb-elődöntőben csupán tizenegyesekkel maradtak alul, és még a touloni meghívásos tornát is megnyerték az angol fiatalok!

A brazil U17-esek végeztek az indiai vb harmadik helyén, mivel a bronzmeccsen 2–0-ra megverték az ANK-győztes Malit.

Fodent választották meg a torna legjobb játékosának.





U17-ES VILÁGBAJNOKSÁG, INDIA
DÖNTŐ

ANGLIA–SPANYOLORSZÁG 5–2 (1–2)
Kalkutta, Salt Lake Stadion, 66 684 néző
ANGLIA: Anderson – Sessegnon, Latibeaudiere, Guéhi, Panzo – Oakley-Boothe (Angel Gomes, 90.), McEachran (Gallagher, 87.) – Foden, Gibbs-White (Kirby, 81.), Hudson-Odoi – Brewster. Szövetségi edző: Steve Cooper
SPANYOLORSZÁG: Álvaro Fernández – Mateu Morey, Víctor, Hugo Guillamón, Juan Miranda – Antonio Blanco (Carlos Beitia, 81.), Moha (Nacho Díaz, 85.) – Ferrán Torres, César (José Alonso, 72.), Sergio Gómez – Abel Ruiz. Szövetségi edző: Albert Celades
Gólszerző: Brewster (44.), Gibbs-White (58.), Foden (69., 88.), Guéhi (84.), ill. Sergio Gómez (10., 31.)

A 3. HELYÉRT
Brazília–Mali 2–0
(Alan Souza 55., Yuri Alberto 88.)

A döntő összefoglalója



AZ ANGOL UTÁNPÓTLÁSCSAPATOK SZEREPLÉSE 2017-BEN

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG (HORVÁTORSZÁG), DÖNTŐ, MÁJUS 19.
ANGLIA–SPANYOLORSZÁG 2–2
(1–1) – 11-esekkel 1–4
Gólszerző:
Hudson-Odoi (18.), Foden (58.), ill. Morey (38.), Díaz (80+6.)

TOULONI TORNA (FRANCIAORSZÁG), DÖNTŐ, JÚNIUS 10.
ANGLIA–ELEFÁNTCSONTPART 1–1
(1–0) 11-esekkel 5–3
Gólszerző:
Brooks (13.), ill. Loba (80+1. – 11-esből)

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG (DÉL-KOREA), DÖNTŐ, JÚNIUS 11.
ANGLIA–VENEZUELA 1–0
(1–0)
Gólszerző:
Calwert-Lewin (35.)

U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG (LENGYELORSZÁG), ELŐDÖNTŐ, JÚNIUS 27.
ANGLIA–NÉMETORSZÁG 2–2
(1–1) – 11-esekkel 3–4
Gólszerző:
Gray (41.), Abraham (50.), ill. Selke (35.), Platte (70.)

U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG (GRÚZIA), DÖNTŐ, JÚLIUS 15.
ANGLIA–PORTUGÁLIA 2–1
(0–0)
Gólszerző:
Suliman (50.), Nmecha (68.), ill. Sterling (56. – öngól)

U17-ES VILÁGBAJNOKSÁG (INDIA), DÖNTŐ, OKTÓBER 28.
ANGLIA–SPANYOLORSZÁG 5–2
(1–2)
Gólszerző: Brewster (44.), Gibbs-White (58.), Foden (69., 88.), Guéhi (84.), ill. Sergio Gómez (10., 31.)

U17-ES LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, INDIA
AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Október 16., Újdelhi Kolumbia–Németország 0–4
Október 16., Újdelhi Paraguay–Egyesült Államok 0–5
Október 17., Márgáo Irán–Mexikó 2–1
Október 17., Guaháti Franciaország–Spanyolország 1–2
Október 17., Kalkutta Anglia–Japán 0–0 11-esekkel: 5–3
Október 17., Márgáo Mali–Irak 5–1
Október 18., Navi Mumbai Ghána–Niger 2–0
Október 18., Kocsín Brazília–Honduras 3–0
NEGYEDDÖNTŐ
Október 21., Guaháti Mali–Ghána 2–1
Október 21., Márgáo Egyesült Államok–Anglia 1–4
Október 22., Kocsín Spanyolország–Irán 3–1
Október 22., Kalkutta Németország–Brazília
1–2
ELŐDÖNTŐ
Október 25., Guaháti Brazília–Anglia 1–3
Október 25., Navi Mumbai Mali–Spanyolország 1–3
A 3. HELYÉRT
Október 28., Kalkutta Brazília–Mali 2–0
DÖNTŐ
Október 28., Kalkutta Anglia–Spanyolország 5–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik