Tét nélküli cím – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2017.12.17. 00:34

Érdekes mérkőzés volt a Real Madrid–Gremio, ám az embernek az lehetett az érzése, mintha a szurkolók még mindig csak ismerkednének a sorozattal. Igaz, ez a különleges lebonyolítás miatt is így van: miközben javában folyt a mostani klub-vb, a Real még Madridban lövöldözte góljait a Sevillának – majd elutazott az elődöntőre. Másképp ugyanis nem fért bele az idejébe, pedig – papíron – a legértékesebb serlegért, a világ legjobb klubcsapata címéért szállt harcba, és mégis…

Az elődöntő még furcsább hangulatú volt. Mintha valamiféle edzőmeccs lett volna. Egymás közötti játék az átmozgató edzés végén egy olyan ellenféllel szemben, amely tombolán nyerte, hogy futballozhat a Madriddal. Oké, az al-Dzsazíra két góllal is vezethetett volna, de még a Real sem szokott ekkora fölényben játszani. Nehéz volt eldönteni, mennyire vehető ez az egész komolyan.

A nézőtér szépen megtelt, de a szurkolók Cristiano Ronaldo minimális zrikálásán kívül csendes áhítattal nézték a találkozót – némileg aggódom, milyen légkörben rendezik meg Katarban a világbajnokságot. Akárhogy is: van valami furcsa közöny a szurkolókban. Mintha még a Real hívei is csupán kötelességből nézték volna ezeket a meccseket.

Azt írtam: papíron ez a legértékesebb cím, de valódi tétje nem lesz pusztán attól, hogy annak nevezzük. Hangulatában, körítésében mérföldekre van a Bajnokok Ligájától, a Libertadores-kupától. A zsúfolt versenynaptár miatt eleve karácsony elé préselik be, s érdekes módon amíg csak az európai és a dél-amerikai legjobb küzdött, sokkal értékesebbnek tűnt a trófea. Amióta azonban kiterjesztették, és más kontinensek együttesei is indulhatnak, valahogy fényét s rangját veszítette.

A kupa persze jól mutat a vitrinben, csakhogy a klub-vb két nappal később már nem sok helyen jelent beszédtémát. Ha megkérdeznénk száz Real-drukkert, a garantált el Clásico-győzelemért odaadták volna-e a klubvilágbajnoki sikert cserébe, kilencvenkilenc habozás nélkül igent mondott volna. Egy különc meg mindenhol van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik