Skócia: inogni látszik a kispad László Csaba alatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.09. 07:58
null
László Csaba nehéz meccsek előtt áll (Fotó: Twitter)
Skót lapértesülések szerint három mérkőzése maradt a másodosztályban szereplő Dundee United vezetőedzője, László Csabának, hogy megmentse állását, bár az is könnyen előfordulhat, hogy a hétvégén az utolsó alkalommal ül a csapat kispadján. Ha ugyanis a Dundee United nem győz a Queen of the South vendégeként, akkor megválna tőle a klub vezetősége, miután a brigád nyári felkészülése, valamint szereplése a Ligakupában elmaradt az elvárttól.

 

A vezetői elégedetlenség egyik kiváltó oka, hogy a csapat leszerepelt a nyári Ligakupában: a Dundee United négy meccséből hármat elvesztve – kettőt tizenegyesekkel – simán kiesett a csoportkörből, majd az első bajnoki fordulóban hazai pályán szenvedett vereséget a Dunfermline Athletictől.

A klub célja ebben a szezonban a feljutás, miután a 2016-os kiesés óta mindkétszer elvérzett a csapat az élvonalért vívott rájátszásban.

A Dundee Courier beszámolója szerint László elnézést kért csapata bajnokin mutatott gyenge játéka miatt, és azért, mert nem sikerült az előzetesen kötelezőnek gondolt győzelmet megszerezni az első fordulóban.

Sajtóértesülések szerint ha László nem nyeri meg a Queen of the South elleni hétvégi bajnokit, máris lapátra kerülhet, ami még akkor sem elképzelhetetlen, ha győzne hétvégén a United. A klub elöljárói ugyanis három mérkőzés után értékelik majd a szakember munkáját ebben az idényben, s ha úgy ítélik meg, hogy nincs előrelépés, habozás nélkül leváltják az 54 éves trénert.

A nyolcvanas években az UEFA-kupa döntőjéig és a BEK elődöntőjéig jutó klub ugyanis nem engedhet meg magának sorozatban egy negyedik szezont is a másodosztályban – ilyesmire nem volt példa, mióta 1975-ben először feljutott az élvonalba a csapat.

László Csaba tavaly novemberben lett a nagy múltú klub vezetőedzője, amellyel az elmúlt idényben a 3. helyen végzett a bajnokságban, így bejutott az élvonalért rendezett rájátszásba, ám ott az elődöntőben búcsúzott. A nyár elején aztán teljesen szabad kezet kapott a klub vezetőitől, amelynek eredményeként 14 játékostól, a komplett orvosi stábtól és kapusedzőjétől is megvált.

Legfrissebb hírek

Svájc minimum osztályozhat az A-ligáért, Matko hozta a szlovén győzelmet

Minden más foci
2026.10.06. 22:41

László Csabának kell benntartania az előző három évben dobogós helyen végző sereghajtót

Légiósok
2026.10.04. 11:51

Hiába a korai Matko-gólpassz, Svájc továbbra is hibátlanul áll az NL-ben

Minden más foci
2026.10.03. 22:45

Aljosa Matko biztosította be Szlovénia győzelmét Észak-Macedónia ellen

Minden más foci
2026.09.29. 23:02

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2026.09.26. 22:53

Keresztes Krisztián utoljára edzett a Nyíregyházával – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 16:03

Rafa Benítezt is összeboronálták a skót válogatottal

Foci vb 2026
2026.07.10. 15:43

A portugáloktól távozó kapitányt már egy másik vb-résztvevő válogatottal hozták hírbe

Foci vb 2026
2026.07.09. 13:32