Skócia: László Csaba aláírt új klubjához – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.08. 12:34
A skót másodosztályú Dundee United a hivatalos honlapján jelentette be, hogy László Csaba lett a labdarúgócsapat menedzsere. A magyar szakember 2019 májusáig írt alá.

László Csaba legutóbb a dunaszerdahelyi DAC-ot vezette, ott idén nyáron fejezte be a munkát. A Dundee United 12 forduló után a második helyen áll a 10 csapatos skót másodosztályban, de ugyanannyi pontja van, mint a listavezető St. Mirrennek. Igaz, az ötödik helyezett Queen of the South is csak két ponttal van a gárda mögött.

Néhány nappal ezelőtt a Dundee United szurkolói már „kinevezték” a csapat élére őt, a helyi drukkerek akkor meg is trollkodták a wikipediás oldalát. A szakember már korábban beszélt arról, hogy kapcsolatban áll a Uniteddal, és szerdán pont került az ügy végére: 2019 májusáig aláírt a skót együttesnél.

A Dundee United közlése szerint László Csaba csütörtök délelőtt tartja meg az első edzését új csapatánál, melyet szombaton, a Crusaders elleni kupameccsen irányít először. László Csaba segítője az eddigi másodedző, Laurie Ellis lesz, illetve a teljes stáb marad.


„A Csabával történt egyeztetések során tapasztaltuk, hogy mennyire elhivatott, és átérzi, mire van szüksége a klubnak, ez tette őt a legkiemelkedőbb jelöltünkké – idézi a klub honlapja a Dundee United elnökét, Stephen Thompsont. – Az edzői munkássága is jó benyomást tett ránk, a vezetőség tagjai pedig beszéltek olyanokkal, akik dolgoztak vele, és jó visszajelzéseket kaptunk.”

„Megtiszteltetés egy ilyen nagy klub menedzserének lenni, keményen fogok dolgozni azért, hogy visszajussunk az élvonalba – így László Csaba akinevezése után. – Várom, hogy találkozhassak a játékosokkal. Jó kerettel és edzői stábbal dolgozom, a célunk, hogy megnyerjük a másodosztályt.”

Az 53 éves szakember korábban már dolgozott Skóciában, 2008 nyarától 2010 januárjáig a Hearts csapatát irányította.

Legfrissebb hírek

Keresztes Krisztián a Hearts elleni rangadóra készül

Légiósok
2026.01.30. 10:53

Súlyos sérülése miatt visszaküldenék a Ferencvároshoz a középpályást

Labdarúgó NB I
2026.01.15. 11:07

Keresztes Krisztiánt több országból is hívják

Légiósok
2026.01.13. 13:58

Xabi Alonso távozik a Real Madridtól, Arbeloa váltja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 18:22

Vignjevicstől hat hét után elköszönt a görög Iraklisz

Minden más foci
2026.01.07. 10:15

Munkaszüneti napot hirdetnek Skóciában a válogatott vb-szereplése miatt

Foci vb 2026
2026.01.05. 20:29

Keresztes Krisztián: Nem lehet más a célom, mint Nagy-Britanniában maradni

Légiósok
2026.01.05. 16:20

Végleg megszerezné Keresztes Krisztiánt a Dundee

Minden más foci
2026.01.02. 19:33
Ezek is érdekelhetik