Románia: több házkutatás a CFR-nél, 8.5 millió eurót keresnek

Vágólapra másolva!
2016.05.19. 11:32
Alig két nappal azt követően, hogy a CFR labdarúgócsapata története során negyedszer megnyerte a Román Kupát, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság csütörtök reggel házkutatást tartott a kolozsvári klub székhelyén, valamint az igazgatótanács tagjainak lakásán, így Pászkány Árpád főrészvényesnél és Iuliu Muresan klubelnöknél is.

A több mint húsz kolozsvári és bukaresti helyszínen lebonyolított akciót sikkasztás és pénzmosás gyanújával indokolták.

Az ügyészség szerint ugyanis a vezetőség 2008 és 2011 között Cipruson és a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore tanácsadói cégeken keresztül 8 485 682 eurót tüntetett el a klub vagyonából, egészen pontosan a Bajnokok Ligájában való szereplésért az UEFA-tól kapott pénzből.

A CFR a 2008–2009, 2010–2011 és 2012–2013-as idényekben szerepelt a Bajnokok Ligájában, amelyek után az UEFA pénzügyi jelentései szerint összesen 44.105 millió eurót kapott az európai szövetségtől.

Legfrissebb hírek

Egy átlövés döntött a ráadásban, kikapott a CFR a Szuperkupa-mérkőzésen

Minden más foci
2025.07.05. 21:34

Szondi Zoltán: A CFR-nek 90, a Paksnak 10 százalék esélye van a továbbjutásra

Európa-liga
2025.07.01. 16:20

Nem bírt a Loki a kolozsvári csapattal Ausztriában

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 20:39

Cseh csapatot győzött le a Paks Európa Liga-ellenfele

Minden más foci
2025.06.28. 20:19

Afrika-kupa-győztes szerződött Kolozsvárra a Paks El-selejtezős ellenfeléhez

Európa-liga
2025.06.27. 10:35

Döntetlent játszott második felkészülési mérkőzésén a Paks Európa-liga-ellenfele

Minden más foci
2025.06.26. 20:50

Szerb és ciprusi játékvezető a Paks Európa-liga-meccsein

Európa-liga
2025.06.26. 18:23

A Dinamo Bucuresti ellen kezd az élvonalban a Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.25. 13:52
Ezek is érdekelhetik