Premjer-liga: Kevin Kuranyi megegyezett a Dinamo Moszkvával

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.09. 12:31
Német sajtóértesülések szerint Kevin Kuranyi a Schalke 04 labdarúgócsapatától a Dinamo Moszkvához szerződik. Ezt a nap folyamán az érintett játékos is megerősítette.

A 28 éves támadó, aki 18 találatával a negyedik helyen végzett a Bundesliga góllövőlistáján, állítólag három idényre szóló szerződést ír majd alá. Keresete évente hatmillió euró lesz, ami több mint a duplája jelenlegi fizetésének.

Kuranyi annak ellenére, hogy eredményes szezont produkált, nem került be Joachim Löw világbajnoki keretébe.

Az átigazolási hír már hetek óta témát szolgáltat a német sajtóban, április végén a Kicker értesüléseit a játékos menedzsere, Roger Wittmann még cáfolta.

„Úgy döntöttem, hogy a Dinamo Moszkvához szerződök – írta honlapján a német futballista. – Mindig is mondtam, hogy olyan új klubom lesz, amely minden szinten versenyképes. A Dinamo ilyen. Természetesen az anyagiak is szerepet játszottak a döntésemben."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik