Az első percben Luis Advíncula kapott rögtön sárga lapos figyelmeztetést, akkor azt gondolhattuk, hogy parázs csatát vív majd egymással a két együttes. Annál is inkább, mert az elmúlt évtizedekben mindkét válogatottnak voltak fellángolásai, ám az utóbbi években ritkán kerültek reflektorfénybe. Most pedig egyikük biztos bejut a négy közé.

A mérkőzés hőfokának azonban nem tett jót a korai játékvezetői – amúgy teljesen jogos – szigor, amellyel kifogta a szelet a vitorlából. A kezdés után közvetlenül Kolumbia lépett fel határozottabban, és miután ráerőltette akaratát ellenfelére, mezőnyfölényre tett szert, amely szórványos helyzetekben is megmutatkozott.

Peru fertályóra elteltével éledt, majd miután felvette a mérkőzés – viszonylag nagy – tempóját, mezőnyben egyenrangú félként futballozott. Sőt, a félidő hajrája már inkább a peruiaké volt, de mit értek vele, ha csak helyzetekig jutottak, gólig nem.

A játék képe döntően a fordulást követően sem változott: a csapatok elsősorban a biztonságra törekedtek. Kevés játékos kapcsolódott be aktívan a támadásokba, így létszámban a védők mindkét térfélen többségben voltak. A középpályások is inkább visszazártak, így segítve a védőket, akik mindkét oldalon gyakran foglalkoztatták hazaadással a kapusokat – a félpályáról is –, ha a szükség úgy hozta.

A kapuhoz közelebb kicsivel a peruiak jártak, de túl sok gondot így sem okoztak Luis Enrique Martíneznek, a kolumbiai kapusnak. A második félidő közepén Dayro Moreno jutott főszerephez. Előbb ígéretes indítást zárt le lövéssel – éles szögből, 14 méterről kapura küldött labdája kevéssel kerülte el a jobb alsó sarkot –, majd büntetőt harcolt ki Alberto Rodríguez szorításában. A labdát Radamel Falcao helyezte a mészpontra, de csúnyán a jobb alsó mellé bikázott.

Támadásban maradt Kolumbia, Moreno egyéni megmozdulás végén bődületes kapufát lőtt – a rövid felsőt vette célba –, szinte onnan, ahonnan percekkel korábban a hosszú alsóra tüzelt.

Kimondottan jót tett a kicsit slampossá váló ütközetnek Moreno one man show-ja, az utolsó húsz percben így azt a jó iramú, változatos játékot láthattuk, mint az első felvonás nagyobb részében, s nem kellett azt éreznünk, hogy már most a tizenegyespárbajra várnak a pályán lévők.

A 92. percben Freddy Guarín lábában volt és maradt is a továbbjutást érő találat, miután a bal oldalról két perui mellett becselezte magát veszélyes területre, éles szögből jobb lábbal hatalmas lövést eresztett meg, a labda Raúl Fernández kapus és a léc közreműködésével hagyta el a játékteret, a rendes játékidő utolsó említésre méltó mozzanataként.

A hosszabbítás nem túl eseménydús első periódusának a végéhez közeledtünk, amikor a 101. percben egy távoli szabadrúgásnál Martínez kapuját bátran elhagyva a mezőnybe öklözte a labdát. Visszalépni azonban már nem volt ideje – ütközött egy védőtársával –, társai sem segítettek, így a lecsorgóra nagy elánnal érkező Carlos Lobatón 17 méterről, a jobbösszekötő helyéről bombagólt lőtt. (0–1)

A hátrányba kerülő Kolumbia kitámadt, de miután a már láthatóan elfáradt játékosok nagyobb sebességi fokozta kapcsolhattak volna, sorsuk a 106. percben megpecsételődött. Martínez okosan, de röviden passzolta ki védőjének a labdát a kapuból, Guerrero elcsente azt, majd a tizenhatoson belülre érve egy csel után önzetlenül kiszolgálta a mellette érkező Vargast, aki egy jobb felsős bombával megadta a kegyelemdöfést. (0–2)