Argentína tizenegyesekkel esett ki, Uruguay elődöntős

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2011.07.17. 03:04
null
A tavalyi vb-hez hasonlóan Forlánék (balra) az idei Copa Américán is Tévezék előtt végeznek (Fotók: Reuters)
Címkék
Uruguay tizenegyespárbajban búcsúztatta a házigazda Argentínát a labdarúgó Copa América negyeddöntőjében. A vb-negyedik Uruguay ellenfele az elődöntőben a túlórás mérkőzésen Kolumbiát legyőző Peru lesz majd.

A 2. percben máris ízelítőt kaphattunk, milyen kilencven perc – plusz esetleg hosszabbítás – vár ránk a torna második negyeddöntőjében. A pálya teljesen veszélytelen területén egy semleges labdára Javier Mascherano csapott le, de semmit nem tudott kezdeni vele, mert méterekről berepülve, páros lábbal a sípcsont magasságában érkezett Diego Pérez, aki elejét vette minden további huncutkodásnak. Majd kapuja felé hátrálva fél percig mutatta az ujjával, hogy ez bizony nem volt szabálytalanság, még inkább nem sárga lapot érő megmozdulás. Valóban igaza volt, közelített a „narancssárgához", mert a szándékosság aligha volt megkérdőjelezhető...

Uruguay vezetést szerzett
Uruguay vezetést szerzett

Az 5. percben aztán éppen a vétkes Pérez szerzett vezetést Uruguaynak. Forlán távoli, kapu elé lágyan ívelt szabadrúgásánál Mártín Cáceres csúsztatta meg a labdát, az argentin védők elaludtak, nem úgy Pérez, aki közelről a hálóba kotorta a labdát. Nicolás Burdisso becsúszva már csak a gólvonalon túlról tudott menteni. (0–1)

Sergio Batista szövetségi kapitány arcát a két kezébe temette, viszont pályán lévő honfitársiban volt tartás. Nem is kicsi. A hátrányba került argentinok ugyanis azonnal emeltek a csapásszámon, és a 18. percben remek kontra végén egyenlítettek. Diego Forlán adta el a labdát még az argentin térfélen. Gabriel Milito a megszerzett labdát Fernando Gagóhoz játszotta, aki a jobb szélen megiramodó Lionel Messit hozta játékba. Az aranylabdás az oldalvonal mellől befelé cselezett, majd jó ütemben emelt a balösszekötő helyén, két védő között kibújó Gonzalo Higuaín elé, aki kilenc méterről védhetetlenül stukkolt a hálóba. (1–1)

Argentína egyenlített
Argentína egyenlített

Rengeteg volt a tisztátalan megmozdulás, főként uruguayi részről, a játékvezető azonban nagyvonalúan szemet hunyt a legtöbb eset felett. Úgy lehetett vele: minél kevesebb lappal lehozza a „futballháborút", ha nem folyik a vér, vagy nincs törés, már olyan nagy baj nem lehet a dologból...

A félidő hátralévő részében mindkét válogatott lesről szerzett meg nem adott gólt – Uruguaynak volt plusz egy kapufája is –, a fennmaradó idő azonban csak arról szólt, hogy mikor érik utol, és ütközik le, borítják fel, buktatják az argentinokat, mindenek előtt a nagy kedvvel játszó, és a közönség által gyakorta megénekelt Messit, akinek a jelek szerint minden bűn meg lett bocsátva.

Gabriel  Milito néz bele a stoplisba
Gabriel Milito néz bele a stoplisba

Az uruguayiak első számú ütközőembere, Pérez a 38. percben az argentin tizenhatosnál tartotta fel a kontra reményében a labdával mellette nagy iramban meglendülő Fernando Gagót, amiért jogosan megkapta a második sárga lapját, majd rögtön az első pirosat – természetesen látványos ujjgyakorlat kíséretében ezt is véleményezte, miként vagy négy csapattársa –, és nehéz helyzetbe hozta az így tíz főre fogyatkozó Uruguayt. Pérez a tűzzel játszott, korai sárga lapját követően – ami ugye eleve jóindulattal volt sárga – legalább három olyan szabálytalanságot követett el, ami darabjával megérte volna a másodikat.

A szünet után az argentinok szerették volna minél előbb dűlőre vinni a dolgot. Beszorították a jobbára kilenc mezőnyjátékossal a saját térfelén védekező Uruguayt, a Forlán, Suárez páros ritkán és minden hátsó támogatás nélkül volt kénytelen átmenni támadásba. Ezek a próbálkozások azonban nem bizonyultak túl hatékonynak.

Messi szoros őrizetben
Messi szoros őrizetben

Folyamatosan argentin lábakon vándorolt a labda, de gólveszélyes helyzetig nehezen jutottak az emberhátrányt sok futással és bruszttal némiképpen ellensúlyozni tudó Uruguayjal szemben.

Ángel Di María tüzelt átlövésből a betömörülő védőfal egyik ellenszereként, de többször gyors ritmusváltást követően a széleken próbálták megbontani az ellenfél védekezést az argentinok, ritkán a védők mögé emelték a labdát, mint Messi az első találatuknál. De semmi.

Persze Fernando Muslera nem lehetett túl nyugodt, viszont olyan nagyon nem is tették próbára. Mármint a képességeit, mert egy kapus idegeinek aligha tesz jót, ha a Messi, Agüero, Higuaín, Di María négyes adogat a kapujától húsz-huszonöt méterre.

A hajrá felvezetéseként Messi emelt megint az üres területre befutó Higuaínhoz, aki lefordult a védőjéről, és 12 méterről lőtt, de Muslera óriási bravúrral szögletre hárított. Válaszként Uruguay is vitt egy gólveszélyes kontrát, és Sergio Romero hiába mentett volna szintén bravúrral, ha a csereként érkező Javier Pastore spiccel nem tisztáz az utolsó pillanatban a lábát már lendítő Álvaro Pereira elől.

Bár  nem egy tálból eszik a tapast, JimmyJump katalán
sapkát és egy puszit adott a madridi Agüerónak,
mielőtt a földbe nem döngölték volna a biztonságiak
Bár nem egy tálból eszik a tapast, JimmyJump katalán sapkát és egy puszit adott a madridi Agüerónak, mielőtt a földbe nem döngölték volna a biztonságiak

A 83. percben belépett a játékba Carlos Tévez – a végére teljesen elszürkülő Agüerót váltotta –, a kapitányi karszalagot viselő Mascherano viszont második sárga lappal kiszállt, így az eredmény után a létszám is kiegyenlítődött.

A 90. percben Tévez 20 méterről kapura küldött szabadrúgása megpattant a sorfalon, a vetődő Muslera azonban lábbal hárított, majd a kipattanóból közelről Higuaín ismételt, de az uruguayi kapus bátran és jól dobta bele magát abba a lövésbe. Az eredmény nem változott: ismét jöhetett a hosszabbítás.

A túlóra első félidejében Uruguay bizonyult aktívabbnak, Forlánék még a kaput is veszélyeztették, de mezőnyben újfent teljesen egyenrangú partnerként futballoztak. Ennyit számított az a lélektani plusz, hogy kibekkelték az emberhátrányt, a létszámból fakadó feltételek ismét kiegyenlítettek.

Muslera legnagyobb védése a hosszabbításban
Muslera legnagyobb védése a hosszabbításban

A kissé tanácstalannak tűnő, a sok kimaradt helyzet, elpuskázott emberfór miatt picit kedvüket veszítő argentinoknak percekre volt szükségük, amíg ismét saját színvonalukon tudtak játszani.

Higuaín remek labdaátvétel után a lövéssel cseppet elkésett, szögletre tisztáztak a védők, Pastore egy kipattanót gyűjtött be, majd tüzelt, Muslera vetődve védett. Messi egy gyors kényszerítő után került ziccerbe, de lövése felpörgött egy bevetődő védő lábán, így a labda az uruguayi kapus ölébe hullt.

A túlórában egyértelműen közelebb jártak a győztes találathoz az argentinok, de mintha el is lettek volna átkozva – nem tudták érvényre juttatni azt, hogy csapatuk gyorsabb, technikásabb, egyszóval jobb. Más választásuk nem lévén a tizenegyesekre maradt a döntés.

A tizenegyespárbajban Tévez a harmadik páros első tagjaként rontott – ne vegyük el az érdemet Muslerától aki jól megérezve az irányt hárítani tudott –, s miután a túloldalon senki nem hibázott, Uruguay élte túl a negyeddöntőt.

ARGENTÍNA–URUGUAY 1–1 (tizenegyesekkel 4–5)

 

 

 

 

 

COPA AMÉRICA
NEGYEDDÖNTŐ
ARGENTÍNA–URUGUAY 1–1 (1–1, 1–1, 1–1)–11-esekkel 4–5

Santa Fe, Brigadier General Estanislao López

Argentína: Romero – Zabaleta, Burdisso, G. Milito, Zanetti – Gago (Biglia, 96.), Mascherano – Di María (Pastore, 72), Messi, Agüero (Tévez, 83.)–Higuaín. Szövetségi kapitány: Sergio Batista
Uruguay: Muslera – M. Pereira, Lugano, Victorino (Scotti, 19.), Cáceres – Pérez, Ríos (Eguren, 109.), González, Á. Pereira (Gargano, 109.) – Forlán, Suárez. Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez

Gólszerző: Higuaín (18.), ill. Pérez (5.)

11-esek: Messi, Burdisso, Pastore, Higuaín belőtte, Tévez kihagyta, illetve Forlán, Suárez, Scotti, Gargano, Cáceres belőtte

Kiállítva: Mascherano (86.), ill. Pérez (38.)
A NAP MÁSIK NEGYEDDÖNTŐJÉBEN
Kolumbia–Peru 0–2 – h. u.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik