MTI 2019.05.16 21:30 Frissítve: 2019.05.16 21:49

Női foci: a Hangya a hetedik világbajnokságára készül

A brazil Miraildes Maciel Mota, sportági becenevén Formiga számára az idei lehet a hetedik női labdarúgó-világbajnokság, amelyen pályára lép, miután ismét elfogadta a meghívást a válogatottba.

 

Oswaldo Fumeiro Alvarez szövetségi kapitány, azaz ismertebb nevén Vadao csütörtökön, a kerethirdetés után elmondta, tavalyelőtti kinevezése óta az volt az egyik legfontosabb feladata, hogy visszacsábítsa a tapasztalt középpályást a nemzeti együttesbe. Formiga – magyarul Hangya – 2016-ban csúcstartóként, több mint 160 mérkőzés után mondta le a szereplést a válogatottban.

Mota csak az első, 1991-es világbajnokságon nem szerepelt, azóta mind a hat tornán részt vett, 1999-ben bronz-, 2007-ben ezüstérmes lett. A japán Szava Homare ugyancsak hat vb-részvétellel büszkélkedhet, és bár egy esztendővel fiatalabb, mint a brazil játékos, 2015-ben visszavonult. A férfiaknál öt vb-szereplés a rekord.

„Már 41 éves vagyok, és itt a lehetőség, hogy a hetedik világbajnokságomon játszhassak! Ugyanúgy izgulok, mint az első alkalommal, és ugyanúgy vágyom a győzelemre” – mondta Mota, aki annyira népszerű Brazíliában, hogy már képregényben és rajzfilmben is szerepelt.

A brazil csapatot nem sorolják a június 7. és július 7. között Franciaországban sorra kerülő vb esélyesei közé, mivel augusztus eleje óta sorozatban kilenc vereségnél tart.

2019.05.18 23:53:17

Minden más foci BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Aki szerint túlzó az összehasonlítás, idézze fel magában – ha nem megy, keressen rá a neten – a Horatiusok esküje című neoklasszicista festményt, és ismerős lesz neki a fogadkozás; effélét láthat tizenegyesrúgások előtt is.

2019.05.18 08:42:23

Minden más foci nemzetisport.hu

NŐI BL-DÖNTŐ: 18.00 • A Lyon sorozatban negyedszer ülhet fel a trónra.

2019.05.16 23:51:55

Minden más foci VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. »Ha a labdarúgó ideális korban van, és valóban erősítést jelent az európai kupaporondon, nem kellene kínálgatni, mert sorban állnának érte. Ha topfutballista, miért nem játszik topcsapatban?«

2019.05.16 10:14:53

Minden más foci nemzetisport.hu

Az átadott pálya a harmadik ilyen típusú óvodai létesítmény Kárpátalján.

2019.05.14 17:29:48

Minden más foci I. M.

Volt, hogy a bajnokcsapat legeredményesebb játékosát tizenhárman előzték meg a góllövőlistán.