Női vb: több mint 570 millió dollár bevételt hozott a torna

Vágólapra másolva!
2023.08.18. 14:38
null
Gianni Infantino szerint bár 570 millió dolláros bevételt hozott, így is nullszaldós lett a női vb (Fotó: Getty Images)
A női labdarúgó-világbajnokság több mint 570 millió dollár bevételt hozott Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint. A sportvezető ennek ellenére arról számolt be, hogy a vb így is csak nullszaldós a FIFA számára, mert a szervezet megtízszerezte a csapatok díjazását a 2015-ös kiíráshoz képest.

 

Infantino harcias beszédében a legjobbnak és legnagyobbnak jellemezte az Ausztráliában és Új-Zélandon zajló vb-t, egyúttal szakmailag és gazdaságilag is igazolva látta a létszámbővítést.

„Egyesek azt hangoztatták, hogy túl sokba kerül így a vb, és nem termelünk elég bevételt. De az 570 millió dolláros bevétellel nem veszítettünk pénzt” – jelentette ki Infantino arra utalva, hogy 24-ről 32 csapatosra bővítették a vb mezőnyét.

„Emlékszem, amikor meghoztuk a döntést, a szokásos kritikusok, akik egyre kevesebben vannak, azt mondták, ez nem fog menni, túl nagy a különbség. 15–0-s eredmények lesznek, ami rossz lesz a női futball megítélésének. Sajnálom, a FIFA-nak volt igaza, újra.”

Infantino azt üzente a nőknek, hogy megvan az erejük a változáshoz, csak válasszák ki a megfelelő csatákat és harcokat. Hozzátette, tartsák meg a lendületet, álmodjanak tovább és törekedjenek a teljes egyenlőségre, nem csak a díjazásban, ami egy időnként felbukkanó szlogen.

„Egyenlő fizetés a világbajnokságon, ebbe az irányba haladunk. De ez önmagában nem old meg semmit, mert ez egyetlen hónap négyévente, és csak néhány játékosról van szó a sok ezer közül” – fogalmazott Infantino.

A vasárnapi, sydneyi finálé magyar idő szerint délben kezdődik Anglia és Spanyolország között, szombaton 10-től pedig a házigazda ausztrálok a svédekkel játszanak a bronzéremért a női vb-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik