NL: óriási meccs Solnában, 0–2-ről fordítottak a törökök

2018.09.10. 22:40
null
Emre Akbaba (20) lett az est hőse Solnában (Fotó: AFP)
A svéd labdarúgó-válogatott hazai pályán 2–0-s előnyről 3–2-re kikapott Törökországtól a Nemzetek Ligája B-divíziójának 2. csoportjában, amelyet két mérkőzés után Oroszország vezet.

A világbajnoki negyeddöntős svéd válogatott az első félidő végéhez közeledve Isaac Kiese Thelin közeli találatával megszerezte a vezetést, majd a második játékrész elején Viktor Claesson átlövésével megduplázta előnyét. Gyaníthatóan nem sokan gondolták ekkor, hogy a svédek elveszítik ezt a mérkőzést, még úgy sem, hogy a vendégek Hakan Calhanoglu pontos, lapos lövésével két perccel később szépítettek (2–1).

Aztán az utolsó fél órába lépve beállt a törökök nyerő embere, a jelenlegi szezontól már a Galatasarayt erősítő Emre Akbaba. A 25 éves középpályás a hatodik A-válogatott meccsén előbb Cenk Tosun parádés lekészítése után a 88. percben egyenlített, majd Serdar Gürler beadását követően a 92. percben fejjel megszerezte a győztes gólt a törököknek, akik egymást követő harmadik alkalommal verték meg Svédországot (2–3).

A „félholdasok” így az oroszoktól elszenvedett vereség után javítottak, míg a svédek vereséggel kezdték a Nemzetek Ligáját, amely októberben ebben a csoportban az Oroszország–Svédország meccsel folytatódik.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NEMZETEK LIGÁJA
B-DIVÍZÓ, 2. CSOPORT
Svédország–Törökország 2–3
(Kiese Thelin 35., Claesson 49., ill. Calhanoglu 51., Akbaba 88., 92.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 1 1 – – 2–1 +1 3
2. Törökország 2 1 – 1 4–4 0 3
3. Svédország 1 – – 1 2–3 –1 0

A TOVÁBBI PROGRAM
Október 11., csütörtök
20.45: Oroszország–Svédország
Október 14., vasárnap
18.00: Oroszország–Törökország
November 17., szombat
18.00: Törökország–Svédország
November 20., kedd
20.45: Svédország–Oroszország

Legfrissebb hírek

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
14 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
2026.09.25. 22:40

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták voltak a meccs előtt

Magyar válogatott
2026.09.25. 20:12

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
2026.09.24. 12:18

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29