Aréola kivédte a németek szemét, a franciák ikszeltek Münchenben

2018.09.06. 20:41
null
Gyűrték egymást a csapatok, ám a kapuba nem tudtak betalálni (Fotó: AFP)
Nem hozott gólt az UEFA Nemzetek Ligájának első nagy presztízsmérkőzése: az A-divízió 1. csoportjában a 2014-es világbajnok Németország 0–0-ra végzett Münchenben a 2018-as világelső Franciaországgal.

A 2014-es és a 2018-as világbajnok összecsapása úgy kezdődött, mint egy valódi barátságos mérkőzés, ugyanis a franciák és a németek bő negyedóráig egy árva lövést nem hoztak össze, bár szép mentésből akadt néhány. Az első lehetőség az aktívabb hazaiak előtt adódott, Timo Werner balról leadott lövését Alphonse Aréola védte. Aztán a második is: Antonio Rüdiger fejelt keresztbe a kapu előtt, Mats Hummels a hosszúról pedig már nem tudta a kapuba stukkolni a labdát.

A franciák félóráig csak Kylian Mbappé néhány látványos megmozdulását tették a közösbe, hogy aztán átvegyék az irányítást, és közel kerüljenek ahhoz is, hogy megszerezzék a vezetést. Olivier Giroud csúsztatását Manuel Neuer piszkálta ki a sarokból, Mbappé szabadrúgását ugyanúgy a német kapusnak kellett hárítania, a játékrész utolsó támadásából meg Mbappé beadását majdnem a kapuba tudta terelni Giroud. Azért a 0–0 megfelelt a játék képének, meg annak a feltételezésnek, hogy a Nemzetek Ligáját az elit csapatok glorifikált barátságos mérkőzésként fogják fel...

A fordulás után a müncheni közönség tíz perc elteltével füttyszóval jelezte, hogy ennél azért többet vár a pénzéért. Timo Werner azonnal „engedelmeskedett”, élesen belőtt labdáját lábbal mentette Aréola, majd Thomas Müller eresztett meg egy kósza (és felettébb gyengécske) lövést. Aztán a 64. percben mindkét kapusnak bravúrt kellett bemutatnia: Neuer Antoine Griezmann lövését, Aréola Marco Reus remek csavarását hatástalanította óriási nyújtózás után.

A mezőny legjobbjának bizonyuló Aréola itt épp Reus lövését hatástalanítja (Fotó: AFP)
A mezőny legjobbjának bizonyuló Aréola itt épp Reus lövését hatástalanítja (Fotó: AFP)

A félidő második felében már ömlött az eső, a két csapat pedig jóval nagyobb fokozatra kapcsolt, a németek kőkemény ostrom alá vették Aréola kapuját. Más kérdés, hogy nem tudtak kifogni a parádés teljesítményt nyújtó francia kapuson, aki Mats Hummels brutális erejű lövését, Thomas Müller ravasz csavarását, Matthias Ginter gólba tartó közeli fejesét, majd Hummels bólintását mind-mind hárította. A rövid, de intenzív tűzijáték után a véghajrá már békésen csordogált: a német–francia presztízsmeccsen nem esett gól, a nationalelf immár 28 mérkőzés óta őrzi hazai veretlenségét.

Azért nem ez a mérkőzés győzte meg a közönséget arról, hogy a Nemzetek Ligáját az elit válogatottak nem egyfajta glorifikált barátságos meccsnek tekintik...

NEMZETEK LIGÁJA
A-DIVÍZIÓ, 1. CSOPORT
NÉMETORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 0–0
München,
Allianz Arena, 67 485 néző. Vezette: Orsato (olasz).
NÉMETORSZÁG: Neuer – Kimmich, Hummels, Boateng, Rüdiger – Ginter, Kroos – Goretzka (Gündogan, 66.), T. Müller, Reus (Sané, 83.) – Werner. Szövetségi kapitány: Joachim Löw
FRANCIAORSZÁG: Aréola – Pavard, Varane, Umtiti, L. Hernández – Pogba, Kanté – Mbappé, Griezmann (Fekir, 80.), Matuidi (Tolisso, 86.) – Giroud (O. Dembélé, 66.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Legfrissebb hírek

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
46 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Németország–Paraguay 1–1 – hosszabbítás

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026: a svédek világklasszisa, Duplantis 3–1-es győzelmet vár a franciák ellen

Foci vb 2026
13 órája

Amerika pite: a világ legjobb játékosa és az aranylabdás is Franciaországnál – vb-kibeszélő, 16. nap

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:34

„Hihetetlen a támdósorunk” – Dembélé a csapategységet dicsérte a csoportgyőzelem után

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:37

Dembéléé a második leggyorsabb mesterhármas, ő a harmadik francia triplázó – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:42

Dembélé főszereplésével a franciák simán nyerték a csoportrangadót a norvégok ellen

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:00

Haaland nem kezd a norvégoknál, a franciáknál ott van Mbappé a csapatban

Foci vb 2026
2026.06.26. 19:48
Ezek is érdekelhetik