Nemzetek Ligája: sérülés miatt változtattak a finnek is

Vágólapra másolva!
2018.09.04. 16:04
A Finn Labdarúgó-szövetség a hivatalos oldalán tudatta, hogy Markku Kanerva szövetségi kapitány módosította a magyarok elleni játékoskeretét. Az 54 esztendős szakvezető a hétvégén sérülést szenvedő Glen Kamarát Thomas Lammal helyettesítette.

A Dundee FC futballistájának ismét a bokájával van problémája, két hét kihagyásra számíthat. Kamara csalódottságának adott hangot, az elmúlt időszak megviselte: korábban a skót klub szurkolói kezdték ki, ráadásul a Nemzetek Ligája rajtjáról is lemarad.

A szövetségi kapitány Thomas Lamnak szavazott bizalmat; a PEC Zwolle újonnan igazolt középhátvédje 2015-ben mutatkozott be a nemzeti csapatban, azóta 17-szer viselhette a címeres mezt.

A finn válogatott egyébként az első kerethirdetés óta két játékossal, a középpályás Joni Kaukóval és a csatár Eero Markkanennel egészült ki.

Mint korábban megírtuk, második csoportellenfelünk, Görögország is sérülés miatt volt kénytelen cserélni.

A FINN VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Lukas Hradecky (Bayer Leverkusen – Németország), Jesse Joronen (FC Köbenhavn – Dánia), Anssi Jaakkola (Reading – Anglia)
Védők:Paulus Arajuuri (Bröndby – Dánia), Albin Granlund (Örebro – Svédország), Thomas Lam (PEC Zwolle – Hollandia), Henri Toivomäki (Kuopion PS), Jukka Raitala (Montreal Impact – Kanada, MLS), Sauli Väisänen (Crotone – Olaszország), Joona Toivio (Häcken – Svédország), Jere Uronen (Genk – Belgium)
Középpályások:Markus Halsti (Esbjerg – Dánia), Joni Kauko (Esbjerg – Dánia), Rasmus Schüller (Minnesota United – Egyesült Államok, MLS), Tim Sparv (Midtjylland – Dánia), Robert Taylor (Tromsö – Norvégia), Pyry Soiri (Admira Wacker – Ausztria)
Támadók:Simon Skrabb (IFK Norrköping – Svédország), Robin Lod (Sporting Gijón – Spanyolország), Jasse Tuominen (BATE Boriszov – Fehéroroszország), Rasmus Karjalainen (Kuopion PS), Eero Markkanen (Dalkurd – Svédország), Teemu Pukki (Norwich City – Anglia)

NEMZETEK LIGÁJA
C-LIGA, 2. CSOPORT

Szeptember 8., szombat
18.00:Tampere: Finnország–MAGYARORSZÁG
20.45:Észtország–Görögország
Szeptember 11., kedd
20.45:Budapest, Groupama Aréna:MAGYARORSZÁG–Görögország
20.45:Finnország–Észtország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik