Maradona: Az életemet adnám a kapitányi posztért

Vágólapra másolva!
2010.09.25. 10:31
null
Maradona valószínűleg későn vett vissza az igényeiből (Fotó: Action Images)
Diego Maradona minden vágya, hogy újra az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya legyen. Ennek érdekében hajlandó lenne megválni korábbi segítőitől is.

 

A korábbi klasszis a nyári vb után kikötötte: csak akkor marad a válogatott élén, ha változatlan szakmai stábbal dolgozhat tovább. Ez azonban nem tetszett az argentin szövetség vezetőinek, így nem újítottak vele szerződést.

Argentína azóta felkészülési mérkőzésen idegenben 1–0-ra nyert Írország ellen, majd hazai pályán 4–1-re legyőzte a világbajnok spanyol válogatottat. Ezeken a mérkőzéseken az ideiglenes jelleggel megbízott Sergio Batista irányította az albicelestét, és jó esély van rá, hogy a szakember – aki 1986-ban Maradonával együtt nyert vb-aranyat – végleges szerződést kap.

Maradona azonban nagyon szeretne újra leülni a nemzeti csapat kispadjára, ennek érdekében pedig most már hajlandó lenne más segítőkkel dolgozni.

„Az életemet is odaadnám, csak hogy én lehessek a szövetségi kapitány. Minden vágyam, hogy újra a csapattal legyek és bizonyíthassak” – nyilatkozta Maradona a Fox Sportsnak.

Úgy tűnik azonban, hogy későn vett vissza az igényeiből, mivel Julio Grondona, az argentin szövetség elnöke igen elkötelezettnek tűnik Batista mellett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik