Lőw Zsolt: Több lettem, szintet léptem a PSG-nél

– Egész éjjel folyt a pezsgő?
– A játékosok elmentek ünnepelni, a stáb tagjai is összejöttek egy koccintásra, de senki sem vitte túlzásba, mert szombaton a Francia Kupa döntője vár ránk – felelte lapunk megkeresésére Lőw Zsolt, a Monaco elleni 3–1-es siker, vagyis húsvétvasárnap óta nyolcszoros bajnoknak számító Paris Saint-Germain másodedzője. – Mivel tekintélyes különbséggel vezettük a tabellát, csupán az volt a kérdés, mikor válik biztossá az elsőségünk. Miután a délután játszó, második helyen álló Lille csak döntetlenre végzett Toulouse-ban, az előnyünk behozhatatlanná vált, este már úgy léptünk pályára, hogy az aranyérmet senki sem veheti el tőlünk. Ettől függetlenül fontos volt, hogy nyerjünk a Monaco ellen, egy bajnokcsapathoz mégiscsak az méltó, ha győzelemmel teszi fel a koronát addigi teljesítményére.

– Már két hete húzták-halasztották, hogy pontot tegyenek a bajnoki címért zajló versengés végére. Ez okozott nyugtalanságot a klub háza táján?
– Ez történetesen nem. Az már inkább, hogy számos sérülés sújtott minket az utóbbi időszakban, nem túlzok, volt olyan mérkőzés, amelyre épphogy ki tudtunk állni. Ezzel is magyarázható, hogy a Monaco elleni találkozót megelőző három meccsen nyeretlenek maradtunk. Ennélfogva arra fókuszáltunk a vasárnapi mérkőzés előtt, hogy egyrészről megfékezzük a sérüléshullámot, másrészről véget vessünk a rossz szériánknak. Szerencsére olyan labdarúgók alkotják a keretet, akik tudják, mikor kell igazán odatenniük magukat. Mást ne mondjak, Kylian Mbappé szerezte mind a három gólunkat. Bebizonyosodott, jót tett neki, hogy a múlt szerdai, Nantes elleni meccsen pihentettük.

– Arról lehetett olvasni, hogy Thomas Tuchel vezetőedző egy kritikus nyilatkozata miatt kirakta a támadót a keretből.
– Erről én is olvastam – meglepődtem. Sajnos nem ez volt első valótlan állítás, ami mostanában megjelent velünk kapcsolatban, néhányan igyekszenek botrányt kelteni körülöttünk, csak tudnánk, miért. Noha valójában nem tartozik a külvilágra, elmesélem, mi történt. A nantes-i mérkőzés előtt már annyian hiányoztak, hogy három ifistát kellett magunkkal vinnünk, máskülönben ketten ültek volna a kispadon. Sokkal könnyebb lenne felsorolni, kikre számíthattunk, mint azt, hogy kikre nem. Kylian lábában ekkor már összesen negyven meccs volt, hiába fiatal, az ő szervezetét is megviselte a terhelés. Thomas úgy ítélte meg, többet árt, mint használ, ha elviszi arra a mérkőzésre. Természetesen egyeztetett vele, közös döntés eredménye volt, hogy nem tart az amúgy is tartalékos csapattal. A folytatás ismert, a friss és a játékot láthatóan élvező Kylian gyakorlatilag megnyerte nekünk a Monaco elleni összecsapást.

– Most, hogy a bajnoki arany már zsebben, elárulhatja: sima ügy volt?
– Kívülről annak tűnhetett, belülről nem volt az. Megannyi szakértő minden idény elején legyintve könyveli el, a Bundesligát úgyis a Bayern München, a Serie A-t a Juventus, a Ligue 1-et a PSG nyeri meg, a La Ligában pedig az FC Barcelona és a Real Madrid eldönti egymás közt, ki legyen az első. Ennél többről szól a történet. Lipcsében dolgozva azért is tiszteltem a Bayernt, mert tudtam, mennyire nehéz hétről hétre motiválni azokat a klasszisokat, akiknek megannyi sikerélményben volt már részük. A kiscsapatok elleni meccsekre viszont ugyanúgy fel kell pörgetni őket, mint a legnagyobb csatákra, ha másért nem, azért, mert bárhová mennek, a skalpjukra vadásznak. A PSG-nél megélem, milyen érzés a „másik” oldalon állni, a legtöbben alig várják, hogy akár csak egy pontot veszítsünk. Mi sokáig nem adtunk okot arra, hogy az ellendrukkereink örülhessenek, folyamatosan fejlődve, kiegyensúlyozott produkciót nyújtva haladtunk az utunkon. A szűk keretünk és a már említett sérülések miatt azonban minket is utolért a végzet, törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb megisszuk a levét. A legutóbbi három-négy meccsen olyan tizeneggyel álltunk fel, hogy annak jóformán semmi köze sem volt az alapcsapathoz. Hihetetlenül hangzik, mégis igaz: a Monaco elleni meccs volt a tizenegyedik mérkőzésünk az idényben, amelyen nem volt teljes a kispadunk. Vasárnap négy mezőnyjátékos foglalt helyet mellettünk, Neymar három, Cavani két és fél hónap után játszott újra, míg Draxler azért szállt be a hetvenhatodik percben, mert az orvosok azt mondták, úgy be van feszülve a combja, hogy negyedóránál többet nem tölthet a gyepen. És ez csak egy eset volt a sok közül. Szóval, nem olyan egyszerű ez, mint azt a legtöbben gondolják. Az utóbbi időben az edzéseken nem is lehetett érdemi munkát végezni, csak arra ügyeltünk, hogy óvjuk a futballisták testi épségét.

– Feltételezem, rengeteget tanult ebből az évből.
– Egyértelműen több lettem. Szintet léptem, tapasztaltam, milyen világsztárokkal, kiváló körülmények között dolgozni. Úgy érzem, nem vallottam szégyent. Hét éve vagyok az edzői pályán, büszkélkedhetek osztrák bajnoki címmel és kupagyőzelemmel, Németországban előbb feljutásnak, majd Bundesliga-ezüstnek örülhettem, az első itteni idényben bajnokságot és Szuperkupa-győzelmet is ünnepelhettem. Szerintem ilyen rövid idő alatt ez nem rossz. S a szombati kupadöntő még hátravan…