Eurofutball: maffiamódszerekkel fegyelmeznék Balotellit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 18:03
Mino Raiola, a francia élvonalbeli Nice-ben futballozó Mario Balotelli ügynöke megtalálta a megoldást, hogyan állítsa le játékosát a szövegelésről.

Az olasz labdarúgó a 26. fordulóban a Lorient elleni francia bajnokin olyan csúnyákat mondott a játékvezetőnek, hogy a bíró azonnal kiállította. Balotelli ügynöke, Mino Raiola is látja, hogy valamit kezdenie kell a játékos vehemensségével, hiszen a pályán és azon kívül sem először került bajba a nagy szája miatt.

„Már rájöttem a megoldásra, ki kell vágnunk a nyelvét – nyilatkozta a maffiavezér szerepet öltő Raiola az RMC-nek. – A futballozáshoz nincs szükség nyelvre, úgyhogy kivágjuk.”

„Komolyra fordítva a szót, tudja, hogy nagy butaságot csinált – utalt az ügynök a csatár kiállítására. – Nincs kifogása, a szövegelésen változtatnia kell, és ezt ő is tudja.”

Balotelli egyébként nincs jó passzban – a Nice utóbbi öt bajnoki meccsén különböző okok miatt kétszer nem került be a keretbe, míg azon a három mérkőzésen, amelyen pályára lépett, nem szerzett gólt. A francia együttes ennek ellenére is jól szerepel, hiszen az előző négy fordulóban 10 pontot szerzett, és csak három ponttal van lemaradva az éllovas Monacótól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik